Két  sárkány a magasban, egymást gyűrte minduntalan,

egyik kisebb, másik nagyobb, de ugyanolyan csacska farok,

mama-sárkány és a kicsi együtt tanulnak repülni,

s ha a kicsi esni készül, elkapják, s meg nem sérül,

bíznak, bíznak, mindig bíznak, a kerítésről elindulnak,

minden nap magasra szállnak, háztetőkön vacsoráznak,

élvezik ott fenn az égben, elrepdesnek világvégre,

látnak dombot, erdőt, mezőt, más sárkány-népből tekergőt,

mind elszállnak , kalandoznak, de ők ketten idehaza laknak,

apró falu, kevés lakó, épp két barátságos sárkánynak való,

szép életük és jó szívük, s az emberek se félnek tőlük,

együtt élnek idehaza, mi részben már Sárkányfalva.

Katalin Megellai