Egyszer volt, hol nem, ahol már a kurtafarkú vaddisznó se túr, ott , hol világ világokba olvad, élt egy lány, Alíz, aki jól ismerte az Időt.

- Gyűlöllek! - fakadt ki üvöltve egy reggel. 

Aznap éjjel egy kicsi repülő lény, amolyan pegazus-féle szállt le az ablakánál. Túl mélyen aludt, hogy észrevegye. A pegazus a füle mellé ült a párnára, és fülébe suttogott.

- Ssssh!  A kapu nyitva áll, Időtlenség visszavár - suttogta, mire a lány felriadt.

- Hát te ki vagy? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Odaátról jöttem - mondta a kis repülő pegazus - Azért jöttem, hogy átgyere velem.

- Hogy á-átme-enjek? - a lány alig hitt  a fülének. Mennyi időm van eldönteni, megyek vagy maradok?

- A legjobb, ha nincs időd, hidd el, dönts így vagy úgy, az befolyásolni fogja az életed.

- De ... de nekem itt idelenn van dolgom - mondta a lány, kifogásokat keresve.

- Utálod az időt nemde? Én így tudom. Odaát nem létezik, odaát megszabadulhatsz tőle ..

- Tudom, tudom, nincs múlt és jövő, nincs élet és halál .... - most hogy így végiggondoltam, hajrá menjünk - mondta a lány nagy vidáman.

A kis pegazus egy apró sípot nyújtott át a lánynak. 

- Fújd meg, jó erősen, és egy pillantással odaát leszel.

A lány megfújta, jó erősen, és pillanatokon belül egy felhőn ébredt. A Hold sarlójáról egy óra lógott le.

Kettőt még ütött, TIKK-TAKK, AZTÁN MEGÁLLT.

Itt is vagyunk, mondta a pegazus, itt is vagyunk a csillagösvényen. A lány csak repült a pegazus hátán, csillagokon át utazott. Majd egyszer csak újabb dimenzión átrepülve, az óra ismét ott lógott, egy felhőről lógott le, de megállt.

A dimenziók határán pedig az örök végtelenségben szálltak. Nem volt többé idő, nem nyomta semmi, ami a földi életben, a földi időben mindig nyomta, nem volt többé múlt, nem volt többé jövő.

Csak a végtelenség létezett.  Mindenhol apró pegazusok szálltak. 

A pegazus így szólt a lányhoz.

- Most pedig járulj királynőnk elé.

Repült, a lány követte, itt már ő is szállt, könnyedén lebegett, nem működitt semmiféle gravitáció hiszen kiértek a Föld vonzásából. A lány csak repült a pegazus után, nézte és ámult ezen az új világon. Hiszen a Föld nyomorában sose hitte hogy létezik. Létezik egy másik szebb és jobb és örök világ. A pegazus egy nagy égi palota aranykapuja előtt megállt, innen már Alíz egyedül ment tovább.

- Te nem jössz?

- Nem, ezt már egyedül kell meglépned - mondta bátorítón.

A lány belépett az aranykapun és egy hosszú mesés folyosón vezették az őrök végig. A végén hatalmas díszes ajtó ....

Belépett, pukedlizett, zavarban volt. Mégis hogy viselkedjen a kiránynő előtt? Ahogy az megszólalt, elment félénksége.

- Üdvözöllek a dimenziók között Kedves! Tudtam, hogy egy nap eljutsz hozzánk.

A királynő szobáját a falon mindenhol órák borították, de mindegyik óra ..... ÁLLT. Alíz szétnézett.

- Már évmilliók óta megállt itt az idő. Itt jó helyen vagy. Itt nincs múlt, se jövő, nincs fájdalom, és nincs halál. Viszont élsz, mert ha jól tudom, egyik pegazussal jöttél át a kapukon.

- Igen, így volt .. - mondta a lány. .... Maradhatok? - kérdezte.

- Ha szeretnél, helyed lehet köztünk.

- A Földön nem vár senki, készen vagyok a dimenzió ugrásra.

-Akkor idd meg ezt - nyújtotta oda a habzó, zöld folyadékot a lánynak, akinek az nem volt valami bizalomgerjesztő.

- Mi ez? - kérdezte.

- Ettől örök életed lesz, és maradhatsz de a földre nem lesz többé visszautad.

Alíz szíve mélyén mindig csak erre várt, de most valami még hívta vissza ... elbizonytalanodott.

Elgondolkodoott. Számba vette földi emberi életét és szenvedéseit majd egy húzásra megitta a zöld habzó lötyit. Meglepetésére nem is volt olyan rossz ízű cucc.

Innentől minden megváltozott, teste még könnyebb lett, csak szállt lebegett fájdalom nélkül, az időtlenég dimenzióiban és a Föld messze eltávolodott tőle. Már ő is a szálló pegazusok közé tartozott az Időtlenség Birodalmában.