2014 október 23 volt a vers napja. 

Pontosan egy éve történt. Egy barátnőm apukája október első napjaiban elment. Még ma is emlékszem a hangjára a telefonban, amikor felhívott. Szó szerint beleremegett minden sejtem. Hallom fülemben a hangját, érzem az érzéseit, érzem azt, amin aztán átment. Aztán megvolt a temetés, napok teltek, hetek, hónapok. Egy esti sötét délutánon egy másik ismerőssel (aki az én ismerősöm) elindultunk hozzá..úgy gondoltam, ő segíthet.

Emlékszem. Minden pillanatra. Leültünk a nagy szobában. Én csak figyeltem, hiszen én voltam az összekötő ember, elkezdtek beszélgetni. Elnehezült a levegő, befordultam és egyre nehezebben lélegeztem.

Az apukája, talán újra ott volt, körülötte, körülöttünk, ahogy mondta, hogy néha érzi a jelenlétét. Beleborzongtam.

Magamba fordultam és nem a hidegtől mégis a testem remegni kezdett. Mondja bárki, hogy nincsenek energiák.....elég nekem a saját életem és tapasztalásaim, a saját hitem.

Mellettem ült az "ismerősöm" (anonimitást megtartva) . Látta, mi zajlik velem. Következő tanácsot kaptam: akkor most mész, lemész a kutyával, sétálsz vele, lélegzel és védelmet kérsz magad köré, amíg dolgozunk.

- Na de azt..hogyan? - kérdeztem. Sose csináltam még hasonlót.

Így történt, hogy amíg ők ketten dolgoztak a témán, reikivel, csakratisztítással, meditációval, én lementem a kutyával a levegőre és újra tanultam lélegezni.

Felértünk, csináltam teát mind a hármunknak és csak ültem a konyhában, olvasgattam, teáztam, talán január volt vagy február, már nem tudom csak a konyhában égő fényekre emlékszem..lassan ők is kimozdultak a szobából. Hm. Igen. Beszélgettek, ezekről, haláleset, szellemek, elengedés, mit és hogyan. Még mindig könnyes volt a szeme...és ahogy bele néztem, mélyére láttam mint mindig is, újra belekerültem ebbe az energiatérbe, pillanatok alatt...és abban a fél pillanatban a segítő ismerősöm észrevette, ja, mert rááll a szeme: Héééé, Te, magadra szeded, ami az övé. Gyere csak ide!

Odamentem . Nagy, erős, védelmező férfi karok öleltek át. Biztonságos volt. Szorított és kért lélegezzek, engedjek, engedjem el, engedjem el. Ez az érzelmi hullám nem az enyém.

Ő már rég tudta rólam, hogy pillanatok alatt érzem és átveszem mások fájdalmát.

Akkoriban írtam, részben barátnőmnek, részben mert egyszerűen kijött belőlem. Túl sok volt akkoriban minden. Azóta eltelt egy év, mely alatt ezer dolog történt, jobb napok és pokoli mélységek váltogatták egymást, de még mindig itt vagyunk, így vagyunk, egymás mellett.

Halálon innen...és túl

A sötét égen felhők szállnak,
ott fenn egy szép nap téged is várnak.
Isten leültet s így szól:
Nyugodj meg,Gyermek,ez a menny s nem a pokol.
Találkozol végre Velük,
egyszerre dobban átlátszó szívük
meglátnak,s neked fényes gömböket dobnak,
maguk közé fogadnak.
Ott magasan fenn tiszta béke és szeretet vár,
földi életed lejártával halálod után,
csak bátran menj,repülj a fény felé,
s ott a kapuban egy angyal lép eléd.
Lágyan hozzád ér,
lelked fénye melegét érzi,s
a következőt kérdi:
Mi vár rám odaát?
S az angyal válaszol:
egy egész lélek-család.
Többé a földre nem lesz visszautad,de érzed,
itt és később is,tán vár egy újabb élet.
Egy nap újra leszületsz ide,
ezért is nagyon fontos minden lélek hite,
hogy mindig újabb életek várnak és
sosincs vége az isteni körforgásnak.
Addig is lépj csak a kapun bátran át,
egy egész kis lélek-család vár terád.
Majd fényes labdákat dobáltok és
a felhőkről csillagokat halásztok.
Míg a Földön aztán eljön a Mindenszentek Napja,
megigéznek Téged,ekkor szállj egyenesen
a Napba!
Ekkor ott a magas égen megcsillan valami,
jelet adsz, rendben vagy,
nem kell többé sírni.
Engedjenek tovább,
jó helyen vagy ott fenn,
a jel magasan csillog fenn az égen,
a földi szívéhez kap,mely
nagyot dobban s érzi,
igazán nincs mitől félni.
Mindannyian egy nap felkerülünk az égbe,
a tiszta szeretetteli,békés fényes térbe.
Míg végül egy nap újra leszületünk,
hogy mégis hogyan,akkor még nem tudja a lelkünk.
Mindig újabb és újabb kalandok várnak,
hol tiszta fények,hol sejtelmes árnyak,
meg kell tanulnunk semmitől se félni,
életünket bátran élni,Istenben bízni,
s minden percünkben a jót remélni.