Belesétált a ködbe,mely finoman,lágyan beburkolta,magába-magához húzta és átölelte.A ködfolyosó végén aztán egy fényes kapura lett figyelmes. A kapu csalogatta,hívta ő pedig csak ment,haladt előre a folyosón egy percig sem félve. A kapu innenső oldalán már várták. Segítők várták.Vele együtt léptek át a következő pillanatban a fénykapun.

Végül már nem itt volt,hanem odaát,a másvilágban.Megérezte a különbségeket a ködön innen és a ködön túl és úgy döntött nem tér vissza. Bár páran még tán visszavárták a Földön,de ő-tán kicsit önző módon-nem érezte értelmét a visszatérésnek. Ez,itt,ahol most volt szebb volt,békésebb,fényesebb.Lágyabb,könnyedebb,lebegős. Itt már mindannyian Egyek voltak,szellemformában léteztek.Többé nem kellett szembenézni azzal a dologgal,mely az ember sajátja: az érzelmekkel.

Itt már csak maga az üres szellemlétben szálltak fel,s le, a különféle dimenziók között.

A legfelső szféra lakói már magas szellemi és tudati energiákkal rendelkeztek.Hosszú volt az út míg a fénykapu átlépésétől számítva elérhetett idáig valaki.Ő pedig még épphogy most lépte át a kaput. Hosszú útnak nézett elébe míg olyan sűrű-mindent érzékelő-és tudó energialénnyé válik mint a felsőbb szféra lakói.

-Üdvözöllek! Isten hozott! - hangzott mint egy áttetsző visszhang messze a távolban,itt,hol se tér,se idő nem létezik.

A kis lélek maga kis fényességével bejárta az utat.1-1 csillagévet kellett a szférákon tölteni míg végül az 5. csillagév leteltével felkerült a legfelső szférába.Ekkor lett a legfényesebb s vált alkalmassá arra,hogy maga is a Földön Segítőként emberek mellé szegődhessen haláluk óráján s hogy a köd-folyosó végére érve segíthessen nekik átlépni a Fénykapun s csatlakozni hozzájuk,itt a másvilágban.

Hiszen a sűrű köd mindannyiunkat beburkol,finoman,lágyan átölel és magába húz.Húz,míg csak át nem lépünk azon a bizonyos kapun,s végül mindannyian az égi szférák lakói leszünk,szellemlétben,könnyedén haladva szintről szintre,miközben megszűnik tér és idő,s mégis telnek a csillagévek.Így haladunk lebegve,lágyan szállva a szférák között a hideg hűvös szél csendjében,míg egyszer csak fent leszünk a felsőbb szférákban.Így válunk lassan az Univerzum minden bölcsességének és Szeretetének közvetítőjévé,s így válunk a Földön az emberek Segítőivé,hol ember-formában szegődve melléjük,hol lágy szélben,napsütésben,vagy az esőcsepp fényvisszatükrözésében megjelenő Fényként,Energianyalábként,Angyalként. Így továbbíthatjuk az Égi Béke és Szeretet Végtelen Csodáját a konfliktusokkal s az érzelmi testbe bekúszó mérgekkel teli Földön.

Hm,igen,a kedvencem az anya-lánya viszony.

A következő párbeszédek,odabökdösött,szúrt mondatok hangzottak el most Karácsonykor.Igen,a SZERETET ÜNNEPE,kicsit más-képP

Először is: dec. 25

Anya egy őszinte-érzéskifejezős mondatomra,hogy az emberek közé nehéz itthonról elmennem vagy valami hasonló: Neked pszichiáterhez kéne menned.Keress egyet! De ne pszichológust.Pszichiátert.

Gondoltam,kösziköszi,boldog karácsonyt.Ne keress jövő decemberig mert kezelés alatt állok.:-D Magára nem gondol soha,pedig neki se ártana egy kis agyátmosás.

Most ma dec 27.Csúcsokat vertünk.Még ha hív is,kár odamennem hozzá beszélgetni.

Provokált.

-Azt ugye tudod,hogy kollégák leszünk?

Új állás,stb,s mivel anya keze ott van,hja,ő benn a suliban én meg egy oviban asszisztensként,4órában ; . Hát,tényleg úgy érzem semmit nem ér a diploma,angol nyelvtanárságra meg az a sok szenvedés,szorongás,remegés,pszichológus,amiket az utolsó fél évemben végigcsináltam.(előtte nem beszélek a költözésről,az otthonról való menekülésről,s egy kudarcba fulladt félévről,miután hazaköltöztem,kellett egy nyár mire felépültem,újra) Mivel kiderült,hogy az ismeretátadás nem megy,úgy érzem elpazaroltam 5 évet.Angol nyelvtudás,ennyi,hm,Pápa annyira lenullázott,már abban se vagyok biztos.

Erre a kollegális kapcsolódásra anyámmal bennem a teljes ellenállás.

- No,azt nem...soha!!!! (de mégis,ha ésszel belegondolok) Köszi,figyelmeztetsz,így még nem gondoltam rá,hogy veled,kollégák.Jobb nem is gondolnom rá.

Aztán jött a bűntudatkeltés.Azt ügyesen végzi.

. - Mert ott hagysz egy állást,ahol 110.e-ret fizettek.Örülj,hogy lesz tovább. (csak épp azt felejti el,hogy tanítani nem tudok meg ott minden percem szenvedés,napról napra a depi,a remegés,egyre szarabbul lettem...)

Sikeresen bűntudatom is lett ettől.Jó mélyen.

Aztán néztünk egymás szemébe.

- Tudom,puszit akarsz adni.Látom a szemedben.Látom a gondolatod.

- Nem.SOHA! (Merő zártság s ellenállás)

Utána mertem még odabökni.

Apa:

- Menj nagyanyádhoz.

Én: NEM! ISTENMENTS.Egyetlen célom kitörni ebből az egészből.Ezen az egész női ágon ÁTOK ül.

Anya: - Nagyon szívmelengető ezt hallani így karácsonykor.Köszönöm.

Én: És amikor Te asszondtad menjek pszichiáterhez? Apához: Karácsonyi ajándék volt.Menjek pszichiáterhez.

Anya : Nem volt igazam???

Én (már csak gondolatban,belefásulva) : De,igen..tán igazad van.

No,itt hagytam ott őket a picsába.

Mindig kérdi anya: Elmész? Mit csinálsz?

Én: Mert? Minek maradjak?

Értelme nincs.Itthon nálam vagyok egyedül,s itthon fáj.

Vagy ott vagyok a családi közegben is egyedül és ott fáj.

A dolog teljesen egyre megy.Anyámmal a kapcsolat romokban,az ölelés zárt mindkettejük fele,ja,öcsémmel semmi kapcsolatom.S most azt kérdem: Miért ezt a családot választottam anno leszületéskor?Mit kell nekünk egymástól tanulni???Anyával tán ez már ilyen karmikus kapcsolat,ami már az anyai nagymamától elrendeltetett a génekben.

És FÁJ! Fáj ez az egész!Fáj,hogy a szívem zárt.Fáj...nehezen nyílok,s az egyedüllétet,magánnyal párban minden egyes percemben mélyen és intenzíven megélem,egyedül is,családban is,s kint is a világban,a társadalomban.

Fájdalmas,nem mondom,hogy nem,de egyenlőre ez ilyen.Az anyámmal való kapcsolatom által,a múltam által megtanultam védeni magam.Mindenki tudja miről beszélek,hisz sokan csináljuk vagy csináltuk anno.S a szeretet,akár egy pasival,a szerelem tovább vive a szexualitás,belső és külső,lelki és testi levetkőzést jelent,bizalmat,azt hogy őszintén szívvel álarcok nélkül átadod magad a másiknak,s ennél nehezebb tán nincs is.

Ezért is vagyok befele forduló,zártabb,kevés baráttal.Hm,kevés,azt jelenti,egy kezes-számolás.Nehezen bízok meg a másikban,sok idő,közösen eltöltött idő,élmények kellenének,de SEMMI.Ez a karácsony és a szünet,szilveszter is egy szó: EGYEDÜLLÉT! Itthon,a kutyámmal.Haza meg,ja,minek menjek anyáékhoz? Máshova meg nincs hova...Belebújok egy könyvbe és elveszek benne.Nemsoká végére érek egy Andrea Weaver regénynek,amiben egy különleges nő,akiről úgy tartják,nem is ember,hanem angyal,különleges képességeivel indigó gyerekekkel foglalkozik.Nemsoká a végére érek.Már előre félek a perctől.

Újra egyedül fogok maradni,s hiányozni fog Raphaela Klen.

Éljen,Éljen,jöhet 2014.

-Hajnal,egy forró gyümölcstea,a billentyűzet csattogtatása mely által betű kapcsolódik betűvel,szó szóval,érzés érzéssel,egy útkereső lány,egy egyszervolt-holnem Karácsony Szenteste "végső csodája".Érzések,kavargások és maga a Hívás.-

Közeledett a Szenteste.Az emberek számolták a napokat.

A lány egyre erősebben érezte az egyedüllétet és a magányt.Mindegy volt,hogy valóban egyedül van e vagy tán emberek között.23.-a du. elsétált még,hogy kirobbantsa magát a falak közül,de az emberek között még rosszabbul lett.Lassan..lassan,keservesen teltek az órák,míg végül eljött 24.-e reggele. Ugyanolyan napnak nézett ki mint a többi.Séta a kutyával,zene,köd,tea,olvasgatás,egyedüllét; egy percig nem tűnt különlegesnek,másnak mint a többi,hacsak a tea eper és málna aromája nem tette azzá.

Aztán az esti vacsi,ajándékozás,sütizés családi körben..de még mindig ott élt lelkében az egyedüllét és a magány árnyéka.

Este ahogy hazaért végre a kis lakásába,egyedül,a kutyával,ismét elgondolkozott.Maradhatna itthon a tv előtt..de vonzotta a templom.Már régen,évek óta vonzotta,de csak mostani magányos karácsonyi kavargásai vitték a tettig. Éjjel 3/4 12 fele elköszönt a már kidőlt,pihenő kiskutyától és elindult.A szél fújt,hideg volt,benn a városban már harangoztak.Gyorsabbra vette lépteit.Végül a kis lakótelepi templomban is megszólalt  a harang,mikor egészen kis bátran,az új közegtől nem megriadva áthaladt a templom udvarán.Belépett. A templom tele.Hátul megállt. Inkább kívül marad-gondolta.Megállt hátul s figyelt.Néha énekelt,néha nem,néha mondta amit a többi,néha nem. Nem volt ebben a világban otthon,nem tudta a rendszert,mi mi után,mi hogyan.Csak volt.Figyelt.Figyelte az érzéseit.

Egy kis idő elteltével hirtelen azt kezdte érezni,nincs egyedül.Megérezte a légkört,Istent.Valami furcsa és teljes egységet érzett,annak ellenére,hogy ott egymagában a sok-sok ember között nagyon egyedül volt.Mégis befogadta a közeg..Isten népe elfogadta,befogadta.Végre érzett egy kis egységet,emberek között.Ez az érzés pedig jelenleg szinte új volt számára.

A témák,a történetek,a Karácsony bibliai történetei; néhol érdekes volt a beszéd,néhol unta és vontatottnak érezte,"túl vallásos"-nak mely az "agyára ment",hiszen azért mégse szokott ehhez a közeghez,de igyekezett megtartani önmagát kellően nyitottnak az új élményekre.Figyelte a kék fényeket,figyelt minden apró rezzenést,mozdulatot,mi hogy zajlik,az embereket,a "közösséget",végignézett a templomon,érezte a hideget,hallott,zengett,érezte az egész akusztikáját mely előhozott régi énekes emlékeket; amikor a templom,a falai belülről az énekszótól berezegnek.Hihetetlen élmény! Hirtelen megérzed nem vagy egyedül.

S most is,jelenleg is azt érzi,mintha valaki vagy valami írna belőle,tán egy angyal.Amikor az élmények,a szavak,érzések,képek,érzetek összemosódnak s finoman lágyan átfolynak rajtunk. S újra hiszünk a csodában.A Karácsony csodájában.Visszahozta a mai nap éjféli vége a reményt,hogy sose vagyunk egyedül.

Néha mélységesen elveszítjük az egység és az összetartozás érzését,s a Magány társul hozzánk,de ahogy spirituális körökben szokás mondani: Mindenki egy finom lágy energiaszállal van összekötve a Világmindenségben,ez pedig maga a Szeretet.

És az Éjféli Mise sűrű érzelmi labirintusa is ide vezetett.

Mindent s Mindenkit összeköt a Szeretet s csak az számít.

Élmény volt. Köszönöm!

A kisvárosra mély,vastag,sűrű mindent elfedő köd ereszkedett.Elindult.Ment,ment,a lábai vitték előre,miközben mérhetetlen űrt,ürességet érzett.Közeledett a szenteste.

Ment,ment,ide bement,oda,megállt,nézelődött,továbbment.A köd nem oszlott,sőt egyre sűrűbb lett,s már nem csak kívül hanem bent a szívében is.Valahogy nem látott túl rajta.Egyszerűen csak...ment.Ennél egyszerűbben ezt nem lehet tenni.Csak ment,de a lélek közben valahol teljesen máshol járt. Mintha a városi forgatagot,az embereket,önmagát kívülről látta volna.Soha így nem élte meg az egyedüllétet és a magányt mint ahogy most érezte,ahogy közeledett Karácsony Ünnepe. Az emberek nyüzsiztek,a város még mindig mint egy nyüzsgő méhkas.

Vajon mikor nyugodnak le az emberek?-gondolta magában.

Továbbment,ment,ment,szinte automatikusan egyik láb a másik után,miközben a világ forgott körötte,s úgy érezte nincs kiút.Nincs kiút abból a belső labirintusból ami befele húzza,egyre egyre mélyebbre.Még ha csak befele húzná,de ezzel együtt kicsit lefele is.

Itt-ott,fellazult,s váltott pár kedves szót az emberekkel; olyannal akit ismert,azzal,akivel találkozott a világa.

Lassan-lassan-nem tudta,hány perc telhetett el,de hosszú perceknek érezte őket- elindult hazafele.

Belesétált a ködbe.Mélyen átérezte a köd miben létét.Mintha egy másik világ szállt volna alá a Földre.Másik világ,tán épp egyben írva,a másvilág.Sétált hazafele,de nem jutott haza. A köd elhúzta,magába húzta,finom könnyű takaróként beburkolta,s kiemelte őt ebből a világból.Ő pedig a legnagyobb békével s nyugalommal a szívében belesétált a ködbe,s ott,messze valahol a félhomályban várta egy fényes kapu.Nem félt egy percig se.Békével sétált át rajta.S már nem itt volt.A kapu innenső és túlsó oldalán Segítők várták,akik átvezették..átvezették oda,a ködön túlra. Átvezették a ködben feloldódó egyedüllét és magány érzéseinek finom lágyan meg-meglibbenő fátylán. Lassan,finoman,lágyan elkezdte önmagát egy más létállapotban érzékelni.Ott találta magát.Át,a túloldalon,a túlsó parton,s többé nem emberi formában létezett.Egy-ségben a többi eltávozott lélekkel megtapasztalta a különbségeket a ködfátylon innen és túl és úgy döntött,nem tér vissza!

Felbolydult város és rezgő,hidegtől ,fáradtságtól meg ki tudja, miistenfiától remegő lélek,pörgés amiből nincs megállás.

Karácsony előtt járunk. Közeledünk december 21.-hez, a téli napfordulóhoz. Az ember csendre, nyugalomra, gyertyákra, befele figyelésre,befele fordulásra vágyik. Ennek ellenére néha érzi, hogy pörög.

S pörög maga a város is. Amint kinn, úgy benn- tartja a mondás.

Autók sokasága húz el, a téli sötétben lámpák villognak,emberek nyüzsiznek, s ebben az egészben az idegrendszer fárad. Legszívesebben csak behúzódnánk a kis zugba egy forró teával és lennénk. Lennénk a csendben, a csendnek, magunknak. Viszont a világ nem ilyen. Munkára hív, s közben érzed:ideje lenne egy kis karácsonyi hangulatnak, de valahogy nincs. Még mindig:nincs. Majd, tán: lesz, mire oda érünk.

Rend kéne sokszor, kinn és benn, tán épp fenn és lenn is. Bár, úgy hiszem, ott fenn mindig rend van. Főleg ilyenkor! TÖKÉLETES REND, ott FENN már KÉSZÜLŐDIK minden! Csak a földi élet gajdul meg így előtte!

Hát, ilyen, valahogy ilyen most a karácsony. Jön,jön,közeleg.Az ember szeretne lenyugodni. Végre,alkalma lesz az ünnepek alatt.

 A karácsony a Szeretet, a Béke,a Fény ünnepe is,mégis,miért érezzük annyiszor,hogy álca?Miért nem működnek dolgok a hétköznapokban is?Miért nincs béke ? S miért nincsenek egymásra odafigyelő,szeretetteli beszélgetések? Miért kell sokszor két embernek egymásnak esni? Idegesen odavagdosni meggondolatlan szavakat? Mi okozza konfliktusainkat? Nem,nem a szeretet hiánya. Az mindig van,köröttünk,s mindig lesz. Mégis; fáj,valahol …valami fáj. Nehéz megfogalmazni,mi is. Tán,a szeretet valódisága,sokszor visszatekintve a hétköznapokra ,furcsa néha érezhető valamiféle ál-sága,s ezek vegyítése.Karácsonykor vegyül sok minden az emberben.Érzések jönnek,mennek,átúsznak rajtunk nap mint nap.

 A magány, a téli zártság,a befele fordulás,aztán mégiscsak nyílik a szív,nyílik,nyílik,mert zártan fáj neki az élet. Szeret ,mert szeretni jó,segít,mert segíteni jó,és van,nem biztos,hogy azért mert lenni jó,de mégis:van. Az ember test és lélek kettőse, az érzelmek működtetik ,hiszen ha érzel,akkor élsz igazán. Ha szeretsz,akkor vagy valójában önmagad.

 S igen, a városban 1 mp-enként emberekbe ütközöl, hideg van,sokszor a nagy bevásárlóközponti dulakodásokban fellöknek,de mégis szeretsz. Hiszen a szív csak a szeretetben létezik és él.

A feszültség,a fú-de-odamondanék a világnak néha-érzése nőttön nő.

Majd aztán eljön a szenteste. December 24.-e. S minden szépen-ügyesen-schöne megtalálja helyét kinn és benn,fenn és lenn,béke lesz,csend és szeretet.

Tart egy pár napig, tán még kitart a jövő év januárjáig. Jön egy új év,új reményekkel,tán egy új élettel.Új feladatokkal,új feszültségekkel,új belső megoldandó mélységekkel.Új zajokkal.

Hát,így szép a világ,nem igaz? Folyamatosan percről percre,óráról órára,napról napra,hónapról hónapra,évről évre,VÁLTOZIK.A kulcsszó: VÁLTOZÁS!

NE FÉLJ TŐLE!

 ADD ÖNMAGAD A VILÁGNAK!EZ A LEGSZEBB AJÁNDÉK!

Tudom,tudom..Rég jártam itt.A gép bemondta az unalmast és nem tudtam belépni.

Most se írok sokat,csak nagyvonalakban.

Kemény hónapok vannak mögöttem.Részben ezért is nem írtam.Nem ment,semmi,sehogy,csak éltem hajnaltól estig.Napról napra.

Felmondtam a munkahelyemen.Nem bírtam,nem nekem való volt,lelkileg és fizikailag is nagyon kimerültem.S a fő,a tanítás,az ismeretátadás se az én terepem.Eddig is kaptam a pofonokat,a jeleket,hogy a tanítás,legalábbis iskolában nem működik. Ijesztő ez,de azt hiszem pályát tévesztettem.S most a semmiből kell az életem újjáépíteni s belekezdeni valami teljesen másba.Ehhez kéne egy adag önismeret,sokkal több önbizalom,normál önértékelés,önbecsülés.Az emberek között is nehéz volt az utóbbi hetekben,hónapokban s most is nehéz.Az utóbbi időben már az iskolában is eléggé magamba forduló lettem.S azóta is az vagyok.Ilyen a tél,a sötétség.Kicsit depis,magányos,szomorú,hangtalan,olyan,mint mikor nem érzed,nem látod a fényt az alagút végén.Az élet olyan...kilátástalannak tűnik.

Itt vagyok,közelebb a 30-hoz már mint a 20-hoz,ami egyre gyakrabban eszembe jut,telik az idő,az évek elszállnak,se egy párkapcsolatom,se egy normális munkám,se szex,se öröm.Csak a kaja,meg a pia...néha egy kis bor és likőr,bármi ami fellazítja a belső feszültségeim.

Na ja,vigyázni kell az útra.Az alkohol nem jó út.Így szedek homeopátiás szereket is,reikizek ezerrel,s próbálok pozitívan előrenézni az új évre.Félév után 20.-án ott hagyom a sulit,aztán új élet jön,egy új,teljesen más.Egyenlőre úgy néz ki,lehetséges ha összejön egy autista suli előtt álló kiskölyökre kell vigyáznom egy oviban.Ez amolyan gyp asszisztensi meló,4 órás.Átmenetnek jó,amíg kitalálom,mi legyen,s utat találok az életemnek.

Persze ezer bennem a félelem,ami talán így természetes.Menni kell szépen előre,fejlődni,haladni.S az úton mindig,mindig,rendületlenül csak SZERETNI! Ez a Legfontosabb az Életben.Így lesz az élet,NAGYBETŰSEN: ÉLET!

Puszi Nektek! A továbbiakban jönnek a Karácsonyi érzéshullámok bejegyzései.