Belesétált a ködbe,mely finoman,lágyan beburkolta,magába-magához húzta és átölelte.A ködfolyosó végén aztán egy fényes kapura lett figyelmes. A kapu csalogatta,hívta ő pedig csak ment,haladt előre a folyosón egy percig sem félve. A kapu innenső oldalán már várták. Segítők várták.Vele együtt léptek át a következő pillanatban a fénykapun.

Végül már nem itt volt,hanem odaát,a másvilágban.Megérezte a különbségeket a ködön innen és a ködön túl és úgy döntött nem tér vissza. Bár páran még tán visszavárták a Földön,de ő-tán kicsit önző módon-nem érezte értelmét a visszatérésnek. Ez,itt,ahol most volt szebb volt,békésebb,fényesebb.Lágyabb,könnyedebb,lebegős. Itt már mindannyian Egyek voltak,szellemformában léteztek.Többé nem kellett szembenézni azzal a dologgal,mely az ember sajátja: az érzelmekkel.

Itt már csak maga az üres szellemlétben szálltak fel,s le, a különféle dimenziók között.

A legfelső szféra lakói már magas szellemi és tudati energiákkal rendelkeztek.Hosszú volt az út míg a fénykapu átlépésétől számítva elérhetett idáig valaki.Ő pedig még épphogy most lépte át a kaput. Hosszú útnak nézett elébe míg olyan sűrű-mindent érzékelő-és tudó energialénnyé válik mint a felsőbb szféra lakói.

-Üdvözöllek! Isten hozott! - hangzott mint egy áttetsző visszhang messze a távolban,itt,hol se tér,se idő nem létezik.

A kis lélek maga kis fényességével bejárta az utat.1-1 csillagévet kellett a szférákon tölteni míg végül az 5. csillagév leteltével felkerült a legfelső szférába.Ekkor lett a legfényesebb s vált alkalmassá arra,hogy maga is a Földön Segítőként emberek mellé szegődhessen haláluk óráján s hogy a köd-folyosó végére érve segíthessen nekik átlépni a Fénykapun s csatlakozni hozzájuk,itt a másvilágban.

Hiszen a sűrű köd mindannyiunkat beburkol,finoman,lágyan átölel és magába húz.Húz,míg csak át nem lépünk azon a bizonyos kapun,s végül mindannyian az égi szférák lakói leszünk,szellemlétben,könnyedén haladva szintről szintre,miközben megszűnik tér és idő,s mégis telnek a csillagévek.Így haladunk lebegve,lágyan szállva a szférák között a hideg hűvös szél csendjében,míg egyszer csak fent leszünk a felsőbb szférákban.Így válunk lassan az Univerzum minden bölcsességének és Szeretetének közvetítőjévé,s így válunk a Földön az emberek Segítőivé,hol ember-formában szegődve melléjük,hol lágy szélben,napsütésben,vagy az esőcsepp fényvisszatükrözésében megjelenő Fényként,Energianyalábként,Angyalként. Így továbbíthatjuk az Égi Béke és Szeretet Végtelen Csodáját a konfliktusokkal s az érzelmi testbe bekúszó mérgekkel teli Földön.