Az ember végül a szív partjára ér,

a tenger sima, a lélek már nem remél,

füledben egy hang, egy hosszú, kitartott  sípolás,

fekszel, feletted hallucinált angyalok, ez már a mennyország,

itt ért a parton a halál, szép és a világtól oly idegen,messzi,

már nem érzel, lelkedben a fájó üresség, a semmi ;

az üres felület előtti csendben könnyek folynak,

arcodon vékonyka barázdákat húznak,

de nem tudni, mi marcangol darabokra belül,

szíved leáll, és itt a tenger partján végső álomba merül.