Elmúlt az éjfél, átléptük az évet,

a lakásból figyeltem egymagam a  színes fényeket,

bor tompította agyam és háborús félelmemet,

nem gondolkodtam át eddigi és ez utáni életemet,

hisz te biztos jól mulattál, barátokkal táncolgattál,

vagy csak ettél-ittál, együtt voltál,

s az én létem oly magányosan hitvány,

nem nehéz ezt felejteni, velem többé nem beszélgetni,

menni, merre a színek visznek,

már nem adom magam a hamis hitnek,

szellemlétem nyitva - tárva, úszik át az újba, kába,

ki ember, a legtöbb felejt, mi vagyok én? egy rohadt selejt?

mert van kivel normálisabb-könnyebb az élet,

megértem ha út szélén hagysz és azt tovább éled.