Hogy miért is próbálkozok újra és újra?

Még mindig bízom benne, hogy megértesz, meghallgatsz, felfogod mit mondok,

s rálépsz a hozzám vezető útra.

De nem, nem és nem, pörögtem, mondtam, eljöttem,

de agyamban szavak és érzések szántottak, sms-edre már az emailt írtam jöttömben,

írtam, ne válaszolj, mert szorongok tőled, de remélem felfogtad,

felfogtad szavaim, a sorok között billentyűzve akármit is róttam,

bár már nem igen bízok, nem bízok abban, hogy felfogtad,

az sms-váltások asszem csak idő-pocsékolások voltak.

Nem kerültünk közelebb egy percre se,

de már nem fáj a lélek rettegett tengere,

csak vagyok, szólni sincs már kedvem, fura nyomott hangulat,

de jobb ha nem hallgatom feleslegesen a hangodat,

hogy szenvedsz? Én is tettem eleget,

azt hiszem, amott csak a saját szenvedésed keresed,

azt mondod , őszintén érdekellek, de nem tudsz meghallgatni,

sose tudtál, s én elhallgattam, bennem üresség és semmi,

valami mérhetetlen nagy - úgy is mondják - ŐSTÖRÉS -

olvastam valamikor nemrég - egy könyv címe volt,

ŐSTÖRÉS - BIZALOM-SZÉTFOSZTÓ,

HANGTALAN, NÉMA, SZAVAKAT MÁR NEM OSZTÓ,

VALAMIFÉLE FURCSA, SZOMORÚ MAGÁNY,

MERT TE VAGY AZ, KINEK MARADOK SOSE FELFEJTETT TALÁNY,

EGY LÁNY, AKI BELŐLED JÖTT E FÖLDRE, LEHETNE AKÁR NON-VERBÁLIS,

LEHET SZAVAK NÉLKÜL JOBBAN ÉRTENÉD ÉS ÉREZNÉD E LÁNYT IS,

MERT MÁR NEM KIÁLT, ELHALLGATOTT ÖRÖKRE,

NEM PRÓBÁLKOZIK MÁR TÖBBET FELESLEGES KÖRÖKBE.

Mert a jajgató színjátékban merőben elfáradt, 

már nem érez gyökereket, már nem érez maga körül fákat,

csak áll az ingoványos talajon, próbál nem játszani,

próbál elhallgatni, de a játék néha merőben húzza,

valami mélyen érzett őszintétlenségen rezeg a lélek húrja.

büszke vagy rám? Ma már túl késő,

Nem hiszem el, szívemen a véső,

számon az erős tapasz,

mely már minden szót megragad,

és ráncigál és a falnak lök és az érzések véreznek,

szótlan némaságban a késbe dőlve éreznek.