Szemedben tűz lángja lobban,

haragod hullámai előtted a porban,

izzik a világ, izzik a lelked,

körötted a föld meg-megreped,

meghasad és zuhansz a poros, sivár létbe,

a pokol sötétségébe,

hol a por hamuvá lesz, nem vagy biztonságban,

agressziód izzik szavaid csatájában,

hangod erős, támadó, védelemre kész,

s mint egy kis szobában járkálva,

ajtókat, falakat áttörve kitörni kész,

izzik benned, pedig szeretetre vágysz,

hátha előbukkan egy pár barát,

de társad úgy néz ki, mindig a magány,

pedig tudnál szeretni tésztán és mélyen,

azt az egyet-kettőt kiben bízol s kikhez közel van lényed.

Néha csak úgy vagy , elvagy otthon nyugiban,

érzékenységed viszont belobban a legkisebb tutiban.

Ha szükséges, segítesz, bármibe fogsz, végsőkig kitartasz,

vagy épp mész egyenesen a falnak.

Nehezen ismerhetsz ki, Barátom,

ha mégis sikerül, kicsit talán Te leszel a családom.