Vannak éjszakák, melyek megtörik lelked,

megtörik s egyenesen a pokolba kergetnek,

szemed lecsukni nem tudod, gyűlölöd ágyad,

üzeneteket küldesz a közelítő halálnak,

szemed csukni nem, nem , nem,

benned egy kígyó tekereg,

mely elszorít s nincs levegő ott belül,

a nyomasztó csend ott mélyen elterül.

Tudod, ez valami vihar előtti nehéz állapot,

lelkedre az ördög rácsapott.

Felkelsz, járkálsz, bántod önmagad,

valóssá teszed a lélek-karcokat,

visszafekszel, forgolódsz, valahol távol vagy,

ágyad meleg, tested izzad, nem tudod, mi van,

felkelsz, ülsz az ágyban a lámpa fényénél,

ülsz csendben míg kitör a sírás a végső érzésnél,

fejedben szavak kergetőznek, harag, és csalódás,

üvölti benned a kislány: "Ne haragudjon rám".

S hogy miért haragudna, jól tudod,

bízik benned, s félsz magaddal csak a csalódást hozod,

nem akarod, nem, minden sejted remeg,

csalódást okozol hogy neki e vagy magadnak, minden tova pereg

........

addig kergetik a szavak egymást, míg segítséghez nem nyúlok,

3 óra, elalszok, s mélyre, a pokolba csúszok.