Mint egy darab rohadt tetves rongy, darabokra szakadt,

így érzem magam, és eléred, hogy masszívra építsem a falat,

tetves törlőrongydarab, mihez ollót fogok majd kezem szaggat,

így érzem magam, lelkemben a szégyen túlságosan nagy falat.

Percekig csak állok a forró zuhany vízcseppjei alatt,

de nem viszi le lelkem mocskát, a falból páracseppek fakadnak,

a víz csak zubog és zubog rám, bőröm beszívja melegét,

de a mocsok benn ragadt, beszennyezi lelkem minden szegletét,

tudod, csak szerettem volna, egyszer ebben a rohadt életben jó lenni,

de neked semmi nem megfelelő, csak rombolni tudsz, nem érdekel semmi.

Így már engem se érdekelsz, talán sose voltál igazi nekem,

nincs mi vagy ki hiányozzon, elhagyatott a lelkem.

Már nem gondolok se Rád, se Rád, senkire többé,

benn csak hamuvá leszek, elszóródva, földdé. 

Hogy ki vagyok - tán a lányod, mit érzek sohase érdekelt,

lelked aggódott hogy kifelé minden rendben legyen, tagadást érlelt,

de én kimondom, kimondom, mi kimondható éppen,

és nem érdekelsz, hogy benned ez örökre szégyen.