Ti, kik anno lemondtatok Rólam,

belül azóta jó pár kört leróttam,

lemondtatok, nem számítottam többé,

könnyeim összeálltak veszélyes örvénnyé,

belül kavarogtak és azt mondtam magamban,

ha Én Magamról lemondok, akkor leszek nagy bajban.

Így bár sokáig egyedül éreztem magam, erős maradtam,

tőletek távolodva ezt a fájdalmat belül kikacagtam.

Bár fájt, de idővel kezdtem érezni egy-egy emberről,

hogy sose mondanának le a lelkemről.

Erős maradtam s magamról nem mondtam le,

egyen meg titeket a büdös fészkes fene.

Sokáig benn maradt mindez,

majd zokogás zúdult alá mint vízcseppek a belső kincshez.

A kislány és a már 22 éves elnyűtt könnyei,

azé ki belül könnyeit a halál kútjába akarta önteni,

s a világ itt is-ott is lemondott róla,

de ma már nem erről szól a nóta.

Évek teltek és ő magáról nem mondott le,

félt, hogy megismétlődik és zokogott a semmibe,

végtelen, kiapadhatatlan és zuhant fenn a magasban,

földet ért és szinte kihányta az érzést,

késő este volt és már nem volt több kérdés,

kimerült és itt volt vége,

így tért segítséggel az álmok mezejére.