Szemed nem csukódott, húzott az éjszaka,

húzott mélyre magába, de te nem tértél haza,

féltél, féltél szemed csukni s bízni a sötétben,

forgolódtál fel s alá de az alvásra nem voltál készen,

valahogy mégis a mélybe zuhantál, s táncoltál a pengeélen,

hangod belülről hallottad, zavaros beszéd kavargott,

a képek elmosódtak s egy percre mintha könnyes lett volna arcod,

sodort az álom, összemosódó kavargó képek,

belül elszorított valami láthatatlan erő, féltél, túl nem éled,

majd valahogy vége lett, a belső szorítás engedett,

újra kicsit könnyedebben vetted a lélegzetet,

ekkor már csak magába húzott az álom,

ott voltál az éjszaka és a reggel között a hajnali határon.