Megellai Katalin

Volt egyszer egy Furafej, volt rajta két nagy szem,

mint a csigák kunkorodtak, össze-vissza bandzsítottak,

volt rajta egy szép nagy orr, akár csak az Eiffel-torony,

pofáján a sakktáblák verték az embereket át,

mert senki se tudta, hogy valójában ő ki, 

hát FuraFej nem Akárki,

háromszöges nagy szája, mindig nagyra volt tátva,

csak beszélt és beszélt és nem volt vége,

s hogy mi lesz a mese vége?

FuraFej egy cirkuszban kötött ki,

egyre csak forogtak csigaszemei,

az emberek egyre csak nevettek,

FuraFej könnyei  eleredtek,

hiszen tudta jól, más  ő , mindenkinél másabb,

mindenkinél csíkosabb és kockásabb,

végül ott hagyta a cirkuszt, ne nevessen rajta a világ,

egy parkban sátrat vert fel és magának bunkert csinált,

s ki többé nem jött, nem lesz a világ bohóca,

hisz nagyon furán nézett, s az emberek is furán néztek rája,

ezért húzta a sátrat magára.

Ez a világ nem, nem neki volt kitalálva,

csak éjszaka bomlott le körülötte a sátor-bástya.

Ő  FuraFej, így él ma is ott a parkban  a nagyvilágban,

Te pedig odaát, ne félj tőle, ismerd meg, szólj hozzá bátran!

Hiszen ő is erre vágyik ebben a világban!