Melyik arcod mutatod majd? Sosem tudom,

mi bennem már rég törött, az nem más, mint a bizalom,

egyszer kedves, máskor nyájas, harmadszor meg kiabál,

vagyok hülye, téveszmékkel és máris áll a bál.

Viszont sokat tanultam a sok-sok év alatt,

és van mikor már nem bírom elviselni hangodat,

nem bírom elviselni tovább hangodat és szavaid,

egyszer csendes, kedves, következő percben drámázik és alakít.

Sok év és már hozzászoktam, lelkem sokat edződött,

sok-sok könny és fájdalom közt szívem megerősödött.

Megtanultam játszani, mi máig nehéz s nyomasztó,

nincs más, mint levegőért kapni, oldani, mi fullasztó.

Egyszer ilyen - máskor olyan, a játék mindig egyre megy,

mutatni a világ fele azt, mit az egyben egyen meg!!!!

Csak én tudom, hogy e játék hol ilyen, hol másmilyen,

kedveskedő, szócséplő, odamondó, nincstelen,

mi biztos, az is bizonytalan, nincs mi kiszámítható,

rajtam csak egy teknőspáncél, rája "Zárva" írandó!

Aztán lehet jobbra-balra de csakis előre a szóvagdosó dráma,

ki, mit másra mond, tudod, sajnos ferde tükröt tart magára!