Vagyok a csónak csendes ringása,

vihar verte vizek vad hullámzása,

vagyok néma rigó füttye a szélben,

kavargó energiák tömege a térben,

máskor csak csend vagyok, beburkolózás,

álomba ringató éjjeli tündéri dalolás,

vagyok az arcokban akiket néha keresek,

benne élek hangokban, kiket szeretek,

vagy amiktől remegek.

Vagyok a rám vetülő tekintetek összessége,

egy üvegpohár végső törékenysége,

vagyok csend és egyben lázadás,

hol szorongás, hol gyengéd álmodás,

vagyok az, ki egyszerre harcol és felad,

minden perccel túlél és töri át a falat,

és vagyok a napfény mely lesüt a tóra,

ott ülök a csónakban ott is térek nyugovóra.

Feljön a Hold és beszél hozzám éjjel,

míg ott ringatózok a lenge nyári szélben.