A Csend: mozdulatlan, fagyos és hideg,

benne az ember fázik, didereg,

a takaró alatt fekve, mint az anyaméhben

elnyugszik a lélek a messze sötét égen.

Mozdulatlansága olyan, mint a messzi égbolt,

a napfényt csillag váltja és a Hold,

a Hold mely vigyáz rád éjjel,

s hogy mit szeretnél? elszállni a széllel.

Akárcsak szavaid, mik levegővé lesznek,

néha csak figyelmet keresnek.

Van hogy, levegővé válik az ember,

s mire vágyik, egy nap csillaggá lenni fenn.

Vagy csak elszállni, ki a messze térbe,

ki, a csillagok közé, a semmi közepére,

ott egy csillag csúcsán egyedül állni,

láblógatva a világra fittyet se hányni.

2015 november 1.