A Hold világít a magas égen fenn,

szemedről az álom messze elreppen,

szíved él, érzések cikáznak,

ezen éjjel rád angyalok vigyáznak.

A szív ilyen estéken érzékenyen rezeg,

a parázs melegít, a víz már pezseg,

nem tudni, mik de valamik történnek,

gondolatok, érzések, akár az örvények.

Áramlanak fel s le testedben,

nem nyugszol , szíved izzik ma este,

fekszel a sötétben, bámulsz messze bele a térbe,

a jövőnek hiszed, él a reménye.

A Föld forog, a Hold változik,

mindig segít s ilyenkor az ember álmodik,

álmodik álmában és éberen,

túl minden létező földi kételyen.

Kezdi hinni a jót, a szépeket,

titkot, változást, reményeket,

ilyenkor angyalok élnek köröttünk,

érezzük őket, jönnek, itt szállnak fölöttünk.

Megérzi szívünk őket,

szeretnek, gyerekeket, férfiakat, nőket,

a Földön ekkor fényes labdákat dobálnak 

és az emberi érzésekből halásznak.

Érzékenységünk sodor éjszaka.

A Hold arra kér minket, térjünk haza,

felizzítja lelkünk majd húz bele az álomba,

ő az égbolt misztikus vándora.

Nő, nő, mindig erősödik,

majd hatása a Földre sokszorosan kilökődik,

izzó szívek, tüzek és vizek,

könnyek és csendek és újra hiszek.

.....

A Hold szavának,

az angyalok égi táncának,

a Földet átívelő szeretet hatalmának.