Csended apró hangokra vágyik,

kinn a falevél az esőben ázik.

Kéri a fát, legyen vele örökre,

nem tudok- szól az, s a levél elszáll pörögve.

Kiszáll a világba, nem tudja még hova,

hisz az Élet sokszor kemény és mostoha.

A kis levél bátran elszáll és tudja,

Isten hívja a magas égen túlra.

Felszáll oda, hol szeretet van és béke,

oda, hol az uralkodó az égbolt tiszta kékje,

oda, honnan visszatérhet tavasszal a fához,

kapcsolódhat a legmagasabban fekvő ághoz,

onnan szemlélheti eztán a világot,

zöldülhet, színesedhet, teremthet virágot,

majd újra eljön az ősz, s kiszáll a világba,

bátran merülve mindig újabb csodákba.