Léptél felém, engedtelek, megöleltél,

aztán meg én öleltelek meg,

telt egy óra és  könnyek peregtek,

hisz talán már nem is tudtam, mi az a szeretet.

Ott voltál egy térben, ahol zártan, védve magam  nem érezhetek,

minden olyan automata üzemmód és keresem a szeretetet,

de nincs, már nagyon rég nem tudom, mi az,

Te , talán Rád volt szükségem, hogy áttörjek egy falat,

megöleltél aztán én öleltelek meg,

olyan igaz volt, olyan valós szeretet,

furcsa mikor az érzés valós, nem nagyon érzem,

ahogy megöleltelek, természetesen fogyott a félelem,

aztán bennem egy csatorna nyílt, csatorna a lelkemben,

és e csatornán könnyek futottak át, mind oly rendetlen,

össze-vissza folytak le arcomon,

mintha gyógyítva siklottak volna végig a lélek-karcokon,

karcokon belül és kívül a lefolytak a könnyek,

lelkemről apró szorító, az utat elálló kövek görögtek,

mert Te Te voltál és Én Én és pár percre állt a pillanat,

az érzéseim idők végezetéig benn ragadnak, szóval csak sírjanak,

sírjanak ha tudnak, mikor egy ölelés elfogad és számítasz és szeret,

oly nagyon hiányzott már: vajon tudom, mi az a szeretet? 

(...) mikor csak próbálkozol szólni, de mindenhol a közöny,

mikor emberek tömege vesz körül, és nincsen semmi öröm,

mikor mintha automata köpné belőled a szavakat,

emberek szólnak így és úgy, s megtartod az üvegfalakat,

mikor a tömegben a Magány Közelségre vágyik,

amikor a Távolság ordít és remeg és fázik,

mikor a Közel Messzi , és félsz a sűrű közepébe menni,

mikor egy számodra nem fájó érintést próbálsz keresni,

mikor az ég sötét felhői elfullasztják a lelked,

mikor már egyre fogy az erőd, hogy gondozd a kertet,

mikor a világ csak beszél és beszél, mondja, mondja,

és elsodródsz, kicsit fulladozol a szó-folyóban,

amikor úgy érzed, senki se ismer és  szeret,

majd mikor próbálkozol, mindenki megijed,

mikor mindenki feladja de te nem, szavaid kapaszkodnak,

- nincs válasz -a  másik szavai hozzád nem ragaszkodnak,

mert problémás vagy és ez eszméletlenül fárasztó,

mikor a másiknak az ő normális élete az igazán való,

mikor szanaszét leng gondolat és érzés,

s hogy kifejezd mindezt túl sok a kétség,

túl sok a kétség, vajon ki olvas, vajon elér e a szó,

vagy ez a mai világ már csak a teljes közönybe fulladó?

......

Mert ha a Távol lenne Közel, esélyed lenne a szívemhez érni el,

ha ne lenne annyi de annyi ember, annyi személytelen, fullasztó,

annyi, rengeteg, rengeteg hang, szag, érintés és kép,

kérlek, hozzám többet ne érj!

Keressük mi bizalmas és közeli, de már nincs nagyon olyan,

kóválygunk a több millió között céltalan,

elnézünk mellette és belül minden hallgatag,

és nem tudod mit, de szavaid talán kicsit jönnének-mennének,

de már talán csak a kacsák, a fák, növények, kövek figyelnének,

mert, mi emberi, oly elvesző, elvesző ebben az életben,

OLY KEVÉS MÁR SZÍVEDBEN A DOBBANÓ ÉLETJEL,

mert mi fontos lenne, néha talán elveszik a világban,

és te inkább a magasba emelkedsz a messzi határban,

széttöröd a falat, apró szilánkokban érzed, 

véred szennyezi a nyári szárazságban álló rétet,

csak fekszel ott, és kitör a vihar, lelked lassan réved el,

véred az eső a talajba mossa, s már végleg nincs ÉLETJEL.

mi fájdalmasan mar beléd,

mi sötéten terül rád s elveszi testedtől a fényt,

mikor belül görcsben áll és eláraszt a félelem,

és úgy érzed, nincs többé igazán védelem,

mert bármikor bármi történhet és a szégyen újra él,

könnyek mossák arcodat, mélyről feltörő könnyek,

a szégyen könnyei szerteszét görögnek,

előtör egy gyerekkori emlék, akkor elfojtottad,

nem tudtad, mit érzel, akkor és azóta is belül szorongat,

és felnőttél, megismétlődött, újra kellett élni,

de már kisírtad magadból, talán a szégyentől nem is kell félni,

csak kérlek, kérlek kicsim, próbáld igazán átélni,

.....

érezni, hogy a fájdalom mélyen mar beléd,

érezni, hogy könny pereg, s már alig van remény,

beléd fészkelt a szégyen undora, színe és szaga,

beléd fészkelt a csótányok igazi nagy hada,

fekete nagy csótányok árasztják el tested,

a levegőt csak kapkodod, a könnyek peregnek,

nincs levegő, nincs, nincs, fulladva azt érzed,

itt helyben megtennéd a saját temetésed,

ne lássa, se férfi, se nő, se semmilyen ember,

bár mint a ma embere elfogadó barátra nem lelek,

....

ásom a saját sírhelyemet.