mi fájdalmasan mar beléd,

mi sötéten terül rád s elveszi testedtől a fényt,

mikor belül görcsben áll és eláraszt a félelem,

és úgy érzed, nincs többé igazán védelem,

mert bármikor bármi történhet és a szégyen újra él,

könnyek mossák arcodat, mélyről feltörő könnyek,

a szégyen könnyei szerteszét görögnek,

előtör egy gyerekkori emlék, akkor elfojtottad,

nem tudtad, mit érzel, akkor és azóta is belül szorongat,

és felnőttél, megismétlődött, újra kellett élni,

de már kisírtad magadból, talán a szégyentől nem is kell félni,

csak kérlek, kérlek kicsim, próbáld igazán átélni,

.....

érezni, hogy a fájdalom mélyen mar beléd,

érezni, hogy könny pereg, s már alig van remény,

beléd fészkelt a szégyen undora, színe és szaga,

beléd fészkelt a csótányok igazi nagy hada,

fekete nagy csótányok árasztják el tested,

a levegőt csak kapkodod, a könnyek peregnek,

nincs levegő, nincs, nincs, fulladva azt érzed,

itt helyben megtennéd a saját temetésed,

ne lássa, se férfi, se nő, se semmilyen ember,

bár mint a ma embere elfogadó barátra nem lelek,

....

ásom a saját sírhelyemet.