Két  sárkány a magasban, egymást gyűrte minduntalan,

egyik kisebb, másik nagyobb, de ugyanolyan csacska farok,

mama-sárkány és a kicsi együtt tanulnak repülni,

s ha a kicsi esni készül, elkapják, s meg nem sérül,

bíznak, bíznak, mindig bíznak, a kerítésről elindulnak,

minden nap magasra szállnak, háztetőkön vacsoráznak,

élvezik ott fenn az égben, elrepdesnek világvégre,

látnak dombot, erdőt, mezőt, más sárkány-népből tekergőt,

mind elszállnak , kalandoznak, de ők ketten idehaza laknak,

apró falu, kevés lakó, épp két barátságos sárkánynak való,

szép életük és jó szívük, s az emberek se félnek tőlük,

együtt élnek idehaza, mi részben már Sárkányfalva.

Katalin Megellai 

Megellai Katalin

Volt egyszer egy Furafej, volt rajta két nagy szem,

mint a csigák kunkorodtak, össze-vissza bandzsítottak,

volt rajta egy szép nagy orr, akár csak az Eiffel-torony,

pofáján a sakktáblák verték az embereket át,

mert senki se tudta, hogy valójában ő ki, 

hát FuraFej nem Akárki,

háromszöges nagy szája, mindig nagyra volt tátva,

csak beszélt és beszélt és nem volt vége,

s hogy mi lesz a mese vége?

FuraFej egy cirkuszban kötött ki,

egyre csak forogtak csigaszemei,

az emberek egyre csak nevettek,

FuraFej könnyei  eleredtek,

hiszen tudta jól, más  ő , mindenkinél másabb,

mindenkinél csíkosabb és kockásabb,

végül ott hagyta a cirkuszt, ne nevessen rajta a világ,

egy parkban sátrat vert fel és magának bunkert csinált,

s ki többé nem jött, nem lesz a világ bohóca,

hisz nagyon furán nézett, s az emberek is furán néztek rája,

ezért húzta a sátrat magára.

Ez a világ nem, nem neki volt kitalálva,

csak éjszaka bomlott le körülötte a sátor-bástya.

Ő  FuraFej, így él ma is ott a parkban  a nagyvilágban,

Te pedig odaát, ne félj tőle, ismerd meg, szólj hozzá bátran!

Hiszen ő is erre vágyik ebben a világban!

Megellai Katalin

Fenn, középen és lenn. A menny, a Föld, a pokol. Történetem alsó világos látogatásról fog szólni. Hiszen bár az Ember mint olyan a felső világból születik le a Földre, épp középen pottyan le ezen a kék bolygón, ami életet ad neki, hiszen az Ember életre születik egy valójában életet adó bolygón. Életünk során viszont bármennyire visszavágyunk a mennybe, néha a pokol lángjai mardosnak bennünket.

Történt egyszer, hogy valahol a földi világ terében, dombok, mezők, tavak és óceánok kereszttüzében az Ember elkezdte átélni a mélységet és a magasságot, a könnyedet és a nehezet, a hűvös, langyos lebegőt és a forró tüzeset. Végül csak süllyedt az óceán aljára ott majd ott lenn a mélységben teste darabokra hullott, így jutott még leljebb a sötétségben a pokol fekete és narancsos lángokban álló tornácára, ahol újra összeállt eggyé. Lucifer egy barlangban szította a tüzet, ami ki kicsapott a barlangból lefele a mélységbe. Valahol a tűz felett furcsa nem evilági lények szálldostak körbe, a hamuban sárkányok lábnyomát lehetett követni. Az Ember megijedt, hova került és eszeveszetten próbált visszajutni az óceán szintjére, de a pokol lángjai annyira forrón tüzeltek, hogy a nagy víztömeg melegedni kezdett majd lassan párologni és felszívódni a Föld terében. Mire az Ember visszajutott a pokolból és újra eggyé állt össze, már csak a száraz medret találta. A Föld fölé sötét felhők borultak és megszűnt az Élet, kiszáradt a világ és az Ember, ki egyszer anno a mennyekből jött le a Földre, hogy elfoglalja helyét és evilági életét, végül halála után egy más, egy kiszáradt, egy borús világba tért vissza. Ettől már fenn is szebb, jobb lesz - gondolta az Ember majd egy hegy ormáról ugorva hagyta hogy egy Angyal elkapja és magával vigye a fenti világba. Így folyt a körforgás a "fenn", a "középen" és a "lenn" között.

Megellai Katalin

Valahol messze földön, hol az ég és a föld eggyé válik, volt egy aprócska falu, melynek magas csúcsos tetejű házai egészen a magasba nyúltak. Másmilyenek voltak mint az átlagos házak. Mind-mind a magasba nyújtózott az ég felé, megnyúltak mintha vágytak volna rá, hogy Istenhez közelebb kerülhessenek. A házakban sok apró lakó élt, tündérek, koboldok és törpék lakták ezt a Sárkányfalvát. A falucska híres-neves falu volt, minden közeli faluból jártak ide a magasból a földre bocsátott csúszda megtekintésére, kipróbálására. Isten bocsátotta le e kockás kacskaringós csúszdát, hogy a falu mesebeli lakóinak meglegyen a kapcsolata az égiekkel. Ki ügyes volt, kockáról, kockára mászhatott felfele mígnem elérte a menny és az űr határát. Valahol ott a végtelen magas égben apró sárkányok cikáztak fel és le, hol lebegtek, s lógtak le a Föld fele a csúszdát körülvéve, hol jobbra-balra cikáztak. A falucska lakói jól tudták, hogy különleges a falujuk , hogy felette az űr és a menny találkozik, hogy egy kockás csúszda köti össze a lenti és a fenti világot.

Élt valahol messzi, újabb dombokon és hegyeken át egy ifjú, Jankó, ki megígérte hitvesének, hogy elmegy a sárkányok falvába és szerencsét próbál. Terve az volt, megmássza a kockáról-kockára csúszdát, feljut menny és űr határára és elhozza az égről az egyik aprócska sárkányt. Az a hír járta, ha az apró sárkányok közelebb jutnak a földhöz és végül leérnek átváltoznak falusi mezítlábas fiúgyermekké. Jankó így elindult, ment és ment, sakktábla földeken innen és túl, hol napraforgó nyílik és az elemek eggyé válnak, ment, mígnem hosszú útja végeztével elért a sárkányok városába. Az egyik törpe épp a házak egy ablakából kémlelte az idegent. 

- Mi járatban? - kérdezte az ifjút. 

Mire az: - A kacskaringós varázs-csúszdát keresem.

- Arra van, ni, nézd csak! 

Jankó elnézett a házak között és meglátta, magasan kacsgaringott ég és föld között. Rajta millió fekete és fehér és zöld ferde négyzet.

- De jól vigyázz ám! - figyelmeztette a törpe - csak a fekete és a zöld kockákra léphetsz, a fehérről visszazuhansz a földre.

Hát Jankó nagy bátran elindult egyik lábát tette a másik után, próbálta csak a fekete és a zöld kockákat érinteni. Kezdetben meredek, kacsgaringó dombon haladt felfele majd kicsit könnyebbé lett útja miközben mindig figyelnie, koncentrálnia kellett hova lép. Lassan feljutott a menny és az űr határára, ott fenn szálldogált a sok kis sárkány. Nem bántották, barátságos sárkányok voltak. Kapaszkodott, egy kezével kinyúlt, megragadott egy kis sárkányt a farkánál fogva s elkezdett visszafele mászni. Nehéz volt hisz lefele is figyelnie kellett, hogy csak a sötét színes négyzetekre lépjen. Így ért le a Földre. Lenn már várta a törpe a csúszda alján.

Leértek és a csoda megtörtént. Az apró kis sárkány szöszke mezítlábas legénnyé változott, így indulhatott Jankó vissza párjához. Elbúcsúzott a törpétől és megköszönte segítségét. További szép életet kívánt Sárkányfalva lakóinak. A tündérek a háztetőkön énekeltek, az ablakokban törpék és koboldok ültek és integettek, kiabáltak.

- Viszontlátásra! Vigyázz magadra! - még messze is ott hangoztak Jankó fülében Sárkányfalu lakói.

A kislegénnyel haza tért a saját falujába és boldogan éltek, míg aztán meg nem haltak. Ekkor a kis szöszke legény, mivel már nem volt több maradása a Földön, újra Sárkányfalva apró sárkányává változott és fenn lebegett újra a menny és az űr határán, várva valakire akinek van annyira fontos, hogy feljut a kockás csúszdán és lehozza, hogy egy időre újra emberalakot ölthessen. Így forgott az apró sárkányok falva tovább, föld és ég, emberi és földöntúli létezés között.