Az ősz halkan surrant be a világba,

dúlva-fúlva pusztított a határban,

sötét felhők jöttek magasan az égen,

esőcseppek kezdtek hullni messze a sötétségben.

Az ősz bevágtatott a világba és már marad,

pocsolyák és hideg, vizek áztatják a szív-falat,

elbújt a napocska, a tó simává lett,

a madarak se csiripelnek már többet,

lassan levelek fognak zörögni lábunk alatt,

 színes levelek, lesz gesztenye és makk,

mogyoró és mókusok, kik eltesznek a télre,

jön a hideg, szívünk újra fagyosabb lesz,

és a sötét esősség átvált a jégre,

érints kérlek, tudjam hogy még ha bennem tél is van,

szeretsz,

lassan peregnek a napok, s az október már nem ereszt,

még most tán apránként süt a napocska,

utolsó sugara, a mólón fekve rásimít arcodra,

és míg tudsz, csak fekszel ott a mólón,

előtted madarak, mögötted emberek zaja,

távoli s benned lenyugszik a csata.

Utolsó Napsugár, ne hagyj még el kérlek,

belehalok ha jönnek a hidegek, a fagyok és a sötétségek.