Van az ÉJSZAKA....

Sűrű és tömény és könnyekkel átitatott éjszaka. Rengetegszer bukkannak fel hasonló éjszakák az életünkben. Így már szinte alapvető részünkké válnak. Az ilyen átélt és túlélt éjszakák nélkül nem lennénk azok az emberek, akik vagyunk, mert az ilyen éjszakák formálnak, erőt adnak, alakítanak minket, mintha egyfajta szupererővel látnánk el magunkat. Pedig ugyanolyan emberek vagyunk, mint te és te és te, ugyanúgy vágynánk a szeretetre, a gyengédségre, a beszélgetésre, a kapcsolatokra de ez nem feltétlen adatik meg mindenkinek oly könnyen. ... és ami a legfontosabb: nem rendelkezünk szupererővel.

Végül az asztalon tornyosul egy fél zacskónyi telesírt papírzsepi hegy s végül csak ülünk az ágyon kimerülve, nézve magunk elé. Szemünk ég, nemsoká éjfél, másnap munka. Mindegy, hogy ez így nem fasza, így van és kész. A könnyeinket, a robbanásainkat sokszor nem tudjuk szabályozni vagy adott időpontokra igazítani. Mindig egyben a legjobbkor (hisz minden perc épp a legjobb), de sokszor a legalkalmatlanabb estéken, éjszakákon tör ránk.

....és csak fekszünk végre az ágyban, idegsejtjeink viszont  sisteregnek a parazsak között még az apró lángokban, csukott szemünk alatt, mögött égnek az érzések. Felkelünk, csak mert véletlenül se bírnánk az ágyban maradni még 10 percig, 5 percig se teljes megzakkanás nélkül. Takaróstul átköltözünk a relax fotelbe mondogatva ott jobb lesz, kényelmesebb, lazább, miközben végig zúgolódik az agyunk: mi a jó büdös franc ez? Mi a jó franc ez a totális feszülés?

Nem először és tudom nem is utoljára, az ember megtanul az ilyen éjszakákkal együtt élni, együtt mozogni .... várni a reggelt és bízni abban , hogy lesz reggel, ami persze nem ugyanolyan lesz mint a többi. Ilyen éjszakákat követően sose lesz ugyanolyan mint egy átlag reggel. Ez a blog is egy ilyen reggelen született meg, amikor egy részem azt hitte, már nincs tovább .... de volt tovább, hogy valamiféle szupererővel vagy anélkül azóta se tudom...

mert az ilyen éjszakákon belül egy részünk meghal. (most el lehet képzelni, ha valaki élete során sorjában él át ilyen éjszakákat) Hány részre kell vajon szedni a lelkünket, hogy csak agy aprócska élő rész maradjon még?...vagy csak egy aprócska részt fel bírjunk virágoztatni a kopárságból és a szárazságból?

Hisz a Kis Herceg rózsája se a semmiből született. Szeretet táplálta .

Hát tartsunk ki, higgyünk a szupererőnkben és az újabb reggelekben.