Érints úgy, mintha a szeretet nem fájna,

érints úgy, mintha a te szíved is erre vágyna,

érints tisztán és szabadon,

úgy érints, hogy áthatolj a falakon!

Vajon tudsz úgy, hogy ne féljek?

El tudod érni, hogy újra reméljek?

Elhiteted még valaha velem, hogy a szeretet létező?

Melyikünkből lesz aztán a kérdező?

Tudunk válaszolni vagy elterül a csend?

Elszorít a szorongás, merev és misztikus a rend.

Ott ülve veled szemben a közeli a távol,

és magamban átrepülök messzi határokon,

és beszélsz hozzám, hangod oly távoli,

szorít a csend, s halkan kezdek visszafelé számolni:

10-9-8-7-6 felállok és ott hagylak,

mégse megy, lenyom az érzés, az ágyra süppedek,

dühömmel, belül remegésemmel magamba süllyedek,

miért is nem tudok, 10-9-8-7 felállni és vége, kész,

(............)

és távoli vagy, messzi, elérhetetlen látomás,

életeim során csak a mostani földi állomás,

és ne érints, mert fáj és lüktet minden sejtem,

ne érints, mert belül megremeg a lelkem,

ne érints, mert tudom milyen ha fáj,

ne érints s már ne is várj,

ne érints mert a lélek áthatolhatatlan falakon átjár,

ne érints mert jól tudja, milyen, ha a szeretet fáj.