Szavakat keresel, elszálltak a széllel,

elszálltak a földön is túli messzeségben,

keresed őket, s azok lassan mondatokba állnak,

benned hol suttogva, lágyan vagy szúrva de kiutat találnak,

aztán néha megijedsz és félő, hogy

szavaid rossz útra tévedtek és bűntudatod égető,

néha bántad is őket, félve jöttek elő,

és sajnos a bizalom se mindig nyerő,

így talán jobb a csend, mégis belül hallom a hangom,

sokszor belül hallasz minden gondolatot,

mely kimondatlan,s így kavarog a belső térben,

majd aztán időnként robbanni készen,

nevetés és sírás s a világ megpördül belé,

nem tudod mi történik, lehet, így kerülsz egy angyal elé,

ki megnyugtat, visszajössz, s újra szavakban jöhet kifelé.

Ne félj érzéstől és szótól, ha nem mondod ki,

vulkánként fog a vártnál is nagyobbat robbanni,

és akkor már késő, szavaid elégtek a térben,

porrá váltak az előtted elterülő messzeségben.