Élt egyszer valamikor rég, a szivárvány alatt az esőcseppek között egy kis buborék, a buborékban pedig egy aprócska kislány utazott. A buborékban szállva már szinte beutazta az egész Földet, mikor a nagy szivárvány alá került. Az esőcseppek barátságosan üdvözölték. A kislány ott benn a buborékban hiába kiabált, hiába próbált kommunikálni. Csak kémlelt kifele kíváncsian:

- Hát ti kik vagytok??? Halljátok????? Kik vagytok??? - kiabált a kislány ott benn a buborékban de az esőcseppek nem igen hallották. Benn a buborékban csak szállt és szállt, az esőcseppek pedig hozzá képest villámgyorsan zuhantak a föld felé, mert tudták hogy az anyaföldnek szüksége van rájuk.

A kislány nagyon elszomorodott, hogy nem tud az esőcseppekkel kapcsolatot létesíteni, ezért igyekezett magát ott benn a buborékban magában jól érezni.

Egyszer csak a Föld fele zuhanó esőcseppek között, az egyik nagy duci csepp lelassult, megállt a buborék mellett és már egymás mellett lebegtek. A kislány boldog volt, hogy valaki a sok-sok csepp közül megáll és talán csatlakozik hozzá. Ismét kiabálni kezdett.

- Hahóóóóóó! Hallasz???? Te ki vagy????

- Ne ordítsd annyira, no!!!! Hallak így is. Csak te hiszed, hogy körülötted a vizes hártya olyan vastag. Valójában nem az. Aki akar, hall. Látod, én is hallak, nem kell ordítani.

A pici lány a buborék széléhez ment és a vizes hártyára tapasztotta fülét.

- Mondj valamit! Mesélj magadról! - kérlelte a duci esőcseppet.

A kis kerek, gömbölyű esőcsepp szomorúan kezdett mesélni.

- Tudod, az esőcseppek nagy része szép formás, igazi csodaszép cseppforma. Én más vagyok mint ők, ezért nem érzem jól magam köztük. S mert nem érzem jól magam, egyre többet és többet megkívánok a szivárvány színes fényeiből. Az rám bocsátja fényeit és így varázslatos módon, nem vonz lefele Földanya ahogy a többieket. A többieket örömmel magába fogadja. Engem nem. Azért tudok itt melletted veled lebegni, mert a szivárvány hozzám eljuttatott színei megtartanak a levegőben. Valahol én is olyan vagyok, mint Te. Kiléptem a többiek közül. Nem feltétlen önként - mondta halovány, elmosódó, suttogó hangon, mintha nem szívesen beszélne erről - de tudod, ha Földanya nem fogad be, nincs mit tenni, kérnem kell a szivárvány színeinek segítségét.

A kislány a buborékban döbbentem tapasztalta, hogy mindent hall. Mintha a vastag vizes hártya elkezdett volna párologni körülötte.

A szép formás esőcseppek, a többség már rég mélyen Földanyát táplálta, a Nap egyre finomabban sütött, a szivárvány kifeszült az égen, majd lassan a színes fénysávok kezdtek halványodni. A kis gömbölyded esőcsepp nagyon megijedt, hiszen ha a szivárvány színei eltűnnek, nem lesz, mi táplálja. Ő is zuhanni fog majd a Föld felé. Viszont tudta, ha ez be is következik, Földanya ki fogja tagadni. Őt csak a legformásabb kis cseppek éltethetik. A duci csepp sírni kezdett és így, újabb aprócska de formás cseppek hulltak alá az égből.

A kislány benn a buborékban egészen beleolvadt a vizes hártyába. Fájt a szíve a duci esőcseppért. Minden vágya volt hogy mellette lehessen de egy apró vizes hártya még mindig elválasztotta tőle.

Odatapadt a hártyához és halkan suttogta:

- Ne sírj kérlek! Itt vagyunk együtt. Együtt lebegünk és így, hogy már együtt vagyunk, mindent megoldunk.

Az esőcsepp már egyedül lebegett ott a szivárvány alatt a levegőben. Minden formás, vékonyka csepp- társa elhagyta, hogy Földanyának segíthessen. A szivárvány színei ahogy múltak a percek, egyre halványodtak,  egyre kevesebb erőt tudtak adni az esőcseppnek. Valami csodának történnie kellett.

A kislány megszerette az esőcseppet így körülütte a vizes hártya egyre vékonyodott. A napocska sugarai egyre szebb. rózsaszínesebb színekben csillogtatták meg azt, így egyre közelebb érezte magát a duci esőcsepphez. Közeledtek, egyre tisztábban közeledtek, tudták már, hogy megvan köztük a hasonlóság s nem kell félniük egymástól, nem eshet bajuk. Megszerették egymást.

Egyszer csak egy apró pukkanás és a kislány körül a buborék kipukkant, a lány pedig zuhanni kezdett a Föld felé. Ekkor a kitaszított gömbölyded esőcsepp hirtelen a lány szívébe költözött, ott felszívódott újabb védő gömböt alkotva a kislány körül. Így egyesülve már együtt lebegtek tovább. A lány és a gömbölyű esőcsepp lélek-színei egyesültek és együtt utaztak tovább újabb és újabb tájak felé. Néha újabb szivárványokkal és újabb esőcseppekkel találkoztak, de ők már mind a többségi esőcsepp-társadalomhoz tartoztak. Pontosan olyanok voltak, akiket Földanya vár, és akiken a napocska sugarai átvilágítva újabb sok színű szivárványokat tudtak létrehozni.

Így történt, hogy a formátlan, kerekebb kitaszított esőcsepp eggyé vált egy kislány szívével és a szeretet melege által buborékká tágulva a kislány körül útra keltek meghódítani a világot.