Három jó barát, mindegyik teste rombusz:

graffiti a falon,

három jó barát , róluk szól a dalom.

Volt egyszer egy eszköz, talán festős vagy kréta,

futva a falon a barátok képét megrajzolta,

a rombuszok egymásba kapcsolódtak,

auráik az egységben egyek voltak,

este lejöttek a falról és tovább vándoroltak.

Így teltek az esték, a három jó barát kódorgott

Veszprémben,

tudták ők egyek hitben és reményben,

hisz a rombuszok egymást érték,

az érintés jó, ebben sose legyen kétség.

Így hát minden este bejárták Veszprémet,

kinn a Benedek-hegyen néztek napfelkeltéket.

Senki se tudta, kik ők, Veszprém fura lelkei,

jó barátok, a fal és a graffitis lényei,

olyan emberformának tűntek, érzésekkel, de lukas volt testük,

minden áldott éjjel a csillagok világítottak felettük,

néha a Hold is csodálkozott rajtuk,

ezek kik?- tűnődött és azért nyitva hagyta az égi kaput,

hátha elhagyják a Földet, hátha földönkívüliek,

pedig csak három rombusz-barát ki nem ismerte a határt.

A Föld és a társasház lakói voltak,

napközben végig a falon lógtak,

senki se tudta, merre járnak éjszaka,

majd ahogy éledt a város, együtt tértek ők haza.

Újra rásimultak a falra és új éjszakát vártak,

hogy újra indulhassanak a messzi határnak.