Leszáll az éjszaka,becsukod a szemed.

a Hold fénye a messzeségbe reptet,

végtelen utazás melyen részt vesz lelked,

ki tudja,a Földön lesz -e igaz helyed.

Elgondolkodsz,érzel,a messzeségbe révedsz,

keresed otthonod,a csillagokat nézed,

hisz tudod onnan jöttél,egy távoli fényből,

ide születtél le a magas sötét égről.

Idegen helyek,idegen emberek fogadtak

vacogott,fázott a tested,betakartak,

színes fényekbe tettek,hogy valóban útra kélj,

elfoglald földi helyed,s többé sose félj.

Mégis,ez volt legrosszabb mi lehetett,

elszakítottság lett úrrá feletted,

évekig csak kerested és kerested a helyed,

egy másikat,a kötődést,egy másik lélek-feled.

Végül aztán kezdett alakulni az Élet,

a könnyek fogytak,szíved csonkig égett,

lassan újra lobbant,újra és újra,

mígnem ami győzött,az az Élet kútja.

Egy kút melynek vizéből inni születünk,

visszaút nincs,most már ténylegesen élünk,

menekülőút nincs,honnan is lehetne,

szíved leginkább a fényekben lebegne.

Néha sötétedik,néha a láng felgyullad,

a lélek folyamatosan keresi az utat,

tudja,hogy igenis,mennie kell előre,

lassan és biztosan célt kell érnie.

Bizalommal,hittel Istennel haladunk,

míg egy nap végül meghalunk,

hogy közte mi és miért,azt csak Isten tudja,

az apró lángokat a szívünkbe lopja.

Ha már ide küldött,ő tán tudja miért,

egyetlen dolgunk bízni és hinni,

szabadon és áramolva,kortyonként

az Élet vizéből naponta inni.

Majd továbbadni a poharat másnak,

növesztgetni a fát,újabb és újabb ágat,

tudni,hogy itt lenn össze vagyunk kötve,

akárhogyan is jöttünk le a Földre.

Végül újabb éjszaka jön,lelkünk elszáll,

fenn a végtelenben újabb csoda vár,

egy újabb élet tán,tán egy újabb kezdet,

a lélek újra a magasban reszket.

Felettünk sötét felhők szállnak,

de messze felettük a színek is várnak.

Öröm,béke és boldogság repül,

szívünk a színek szivárványán ül.

Ott fenn csend van és béke,

a szeretet a szív színeiben élve,

színekben él mindig a világ

a fákon dalol a piciny csalogány.

Egy aprócska madár,ki tudja,a lényeg mi: 

A jelen percben élni és szeretni.

Ücsörög s a fáról rád tekint vidáman,

tudja,hogy ő se és senki se hibátlan.

Elfogad és szeret,mert vele van lelked,

érzi,hogy szereted,aprókat füttyentget.

Szívedben a színek szerteszét áradnak,

többé nem ismerik a kínzó fájdalmat.

Hirtelen a kis csalogány elszáll,

a szivárvány tetejéig meg sem áll,

feladata a földre újabb színeket hozni,

tanítani,hogyan is kell élni és szeretni.

Bízva bízni és tudni,hogy a világ kerek,

ekkor ott a fa alatt szíved elmereng,

tudja hogy  ott a csalogánynál a válasz,

hogyan is lépj tovább mindazon mi fájhat.

Dala feltölt,szíved végül bizalommal tele,

feletted a Nap mosolyog vele,

esőcseppek hullnak,szíved mélye tisztul,

a szivárvány színein lelked továbbindul.

Továbbindul az úton,a lélek hosszú útján,

tudja jól,hogy hosszú,hol jól van,hol fáj,

viszont tudja azt is,végig kell mennie,

mert végül így léphet tisztán a napfénybe.

Oda,hol végleg szabadság lesz és végtelen béke,

hol még szívedben él a csalogány tiszta éneke,

vele énekelsz,szívetek újra együtt mozdul,

végül tán egy újabb és másabb  élet indul.

Pengeted,

a hangok rajtad átperegnek,

szíved felett a fényben lebegnek.

Torkod tisztul,szíved nyílik,

a hang kiszabadul,

lelked tágul.

Szabadul,felszabadul,

ÉL. 

Szabadon szállsz,

a hangodra többé sose vársz,

hiszen megvannak,benned élnek,

a hangok,melyek többé sose félnek,

kiszállni,messze,át

a magas fellegekbe,

hittel,szeretettel s fénnyel,

minden sejted átjáró reménnyel.

Pengeted,a hang tovaszáll,

kiszabadul és visszavár,Téged.

Téged,ki néha elveszel a sötét égen,

amikor nincs fény,szíved pedig magányra készen,

a HANG visszavár,mindig visszavár,

játssz kitartóan,csak játssz,hiszen az Élet játék,

sose múló,mindig változó ajándék.