I. Meseország,meséktől zengő,

   a fák fölött az ég kékben fénylő

   lila köveken elő manók másznak,

   az égig érő fából építs házat.

II. Aranyló égbolt,kopár táj,melyen egy lélek se jár

    magányos pusztaság,szomorú fák,

    szállj fel végre az égbe Végtelen Szabadság,

    szállj fel és az égbolt tűzben fog égni,

    s itt fenn a messzeségbe szállva többé nem fogsz félni .

 III. Volt egyszer,hol nem,tán igaz se volt,volt egy egyszerű kép. Ez az egyszerű kép meg lett töltve      ENERGIÁVAL: Mindez történt FESTÉKKEL,ECSETEKKEL,SZÍNEKKEL,ALKOTÁSSAL,SZERETETTEL. ÉLETRE lett keltve benne valami(k),valaki(k),gondolatok,érzések,színek.A narancsos-tüzes színek energiája. Így lett a Képből Festmény.
Végül pedig a Kép->Festmény-> folyamathoz-> Szavak is társultak.Szavak,gondolatok,érzések: Így egyesülnek a Színek,az Ecsetek,a Festék,a Formák és a Szavak Szeretetben s jó Barátságban.

A tengerparton a homokban ülve
egyedül, magamban a végtelen csendben
egy Érzésre várok…
Végül felállok és
Szívemmel egységben képzeletben
a magasba szállok.
A lemenő Nap fénye elér,
átmelegít,felemel és a magasba repít.
Szállok…szembe a Nappal.
Tisztaság van, csend,béke,s az egész,
mint egy puha paplan,
lepel, megvéd és betakar.
Minden érzés, mozzanat,rezgés lágy és szelíd.
A sötétség még messze;
a lemenő Nap fénye örök,
s ezen Égi Gömbben
Csend van, Béke,és semmi rossz nem pörög.
Szemed csukva, szemben állsz a Nappal.
Melegét mélyen magadba zárod
s közben Elfogadás,Béke,
s a Szívben Érzés lobban.
Szemed lassan nyitod,
a táj, az égbolt tűzben ég,Szíved
várja a messzeség.
Valami finom, lágy erő lassan felemel.
Szabadon szállsz a Nap fele, míg alattad
elterül a Végtelen Szeretet tengere.