Mikor tüzel a lelkem és tombol a testem,

vigyázz, állj el előlem!

Repül a párna, pattan a falról,

dühöm perdül egy belső kemény dalról,

tüzel a lelkem, könnyezik, árad,

menne neki a világnak.

(.....)

Most úgy neked mennék - miért csináltad?

ütöm a párnát, a köhögés hányat,

perdül a párna, rezzen a lélek,

elárasztanak a belső remegések,

ha jót akarsz magadnak, tűnj előlem kérlek,

mert neked megyek, ettől félek,

mert ez csak a bennem való ki nem fejezett állat,

mely ordít, mely engedi mit érez, s már tudja, fájhat,

kit régen a némaság kelepcéjébe zártak,

nem beszélhetett, nem volt kinek se embernek, se fának,

és ott ragadt benne, benne ragadt valami izzó csomó,

zokogásba fulladva a párnára rogyó,

a párnát ölelve könnyekbe fulladó a halál,

feletted elszáll egy fekete madár,

és hajt a gondolat agresszív csatákba,

szorítani, szorítani, fullasztani a halálba,

mindez csak a düh színeinek kavargó tánca,

inkább együtt menjünk át a túlvilágra!