Van egy ajtó, ami mögött biztonságos lenni,

ahol nem fog a félelem élve megenni,

ott, ahol megtanulhatok önmagammal bánni,

ott, hol megtanulok magamra időt szánni,

ott, ahol számít ahogy érzek,

ott, hol félelem nélkül beszélek,

s ha mégis egyes nyíló terveim előtt megriadok, félek,

a másik bátorító tekintetébe nézek,

a füzetet bátran nyújtom át, s bár míg olvas, nehezen lélegzek,

egyszer, felnéz, összenézünk, s csökkennek a félelmek,

mégis mintha épp ülnék egy vizsga közepén,

2-3 perc, végtelen  belső élmény,

majd fellélegzek és újra beszélgetni kezdünk,

már nem furcsa, lassan és biztosan pergünk,

és azt kívánom, bár ne kéne elhagynom azt a szobát,

egyszer csak vár az ajtó és újra vár a kinti világ.