Amikor már nem jön a hang, elfullaszt a csend,

amikor Közel és Távol megremeg odabent,

amikor elnyel a világ és elnyel az éj,

feküdj, aludj és többé már ne félj!

Amikor nem jönnek fel és nem buknak ki a szavak,

amikor masszívan állnak körötted a védelmi falak,

amikor már nem fáj és nincs is remény,

aludj mélyen s álmodj más világot a mai nap éjjelén.

Amikor elfogynak a lángok és nem melegít a szeretet,

amikor hagyod átfújni magadon a szeleket,

amikor a hideg győz és megveri a meleget,

tudd, tettél te már éppen eleget.

Amikor már nyelni se bírsz, valami az útban áll,

torkodra teszed kezed, mi valamire ott rátalál,

és mikor oly nehéz nyelni és nehéz a mellkas,

tudd, Édesem, tudd, hogy holnap jön egy új nap.

S bár csak ugyanilyen, csendes és hangtalan,

s a betűkkel játszol s varázsolsz magadban,

mert ha nem varázsolsz, akkor akár mindennek vége,

minden nap hajtasz egy újabb kis reményre,

mindig vágysz egy kis apró melegítő fényre,

mégis belesimulsz az éjjeli didergésbe.