Van nekem egy kisbarátom,

ő az egyetlen evilágon,

barna füle, fehér farka

olyan kis bolondos fajta,

Reggel, este pisi, kaki,

reggeli és délután a vacsi,

mindig sok-sok hálás puszi,

magas fűben ugrás mint a nyuszi.

Nagy séták és futkározás,

névrokonnal labdázgatás,

futkosás és labda lopás,

csínytalanul zsiványkodás.

Az embereknek hízelkedés,

falatka kéregetés,

galamb és rigókergetés,

ugatás és hergelés.

Menjünk, menjünk, ideje már,

és indulunk, vár a határ,

ha marad, pörög dobozokkal,

"Ez van, hát unatkoztam".

Újrakezdjük, menjünk, menjünk,

sétáljunk, játszunk, járjunk-keljünk,

majd fáradtan jön az este,

puszika gazdi a kezedre.

Így alszunk és új reggel vár,

járunk-kelünk, ott a határ,

ha esetleg rosszat csinálna,

tudja jól, hogy mi várja.

Harag viszont nincs soká,

kürtöld bátran világgá:

megbocsátás és szeretet,

ez lényegi elemed.

Egyetlen kis barát ő,

nagyon kis szerethető,

s megmutatja, én is az vagyok,

a kutyákért élek-halok.