Elmúlt az éjfél, átléptük az évet,
a lakásból figyeltem egymagam a színes fényeket,
bor tompította agyam és háborús félelmemet,
nem gondolkodtam át eddigi és ez utáni életemet,
hisz te biztos jól mulattál, barátokkal táncolgattál,
vagy csak ettél-ittál, együtt voltál,
s az én létem oly magányosan hitvány,
nem nehéz ezt felejteni, velem többé nem beszélgetni,
menni, merre a színek visznek,
már nem adom magam a hamis hitnek,
szellemlétem nyitva - tárva, úszik át az újba, kába,
ki ember, a legtöbb felejt, mi vagyok én? egy rohadt selejt?
mert van kivel normálisabb-könnyebb az élet,
megértem ha út szélén hagysz és azt tovább éled.