Az ember végül a szív partjára ér,

a tenger sima, a lélek már nem remél,

füledben egy hang, egy hosszú, kitartott  sípolás,

fekszel, feletted hallucinált angyalok, ez már a mennyország,

itt ért a parton a halál, szép és a világtól oly idegen,messzi,

már nem érzel, lelkedben a fájó üresség, a semmi ;

az üres felület előtti csendben könnyek folynak,

arcodon vékonyka barázdákat húznak,

de nem tudni, mi marcangol darabokra belül,

szíved leáll, és itt a tenger partján végső álomba merül.

Szavakat kutatni fel a némaságból elő,

bátorkodó szó-csata, érzésfelleg tör elő,

emberek, rengeteg idegen és távoli ember,

idegen hangok, idegen szagok, a tölcsér forgat, elnyel,

idegen és távoli, érinthetetlen létem,

fáj  e világban ennyire magányosan élnem,

emberek jönnek, emberek mennek, 

idegen érzések, szagok, hangok körbe keringenek,

hiányzik valami, valami ami mélyen belém érhet,

az ölelés, a felszabadulás órákat, heteket is késhet,

mert csak talán csak beszélek, a szavak elúsznak,

az angyalok a felhőkre nagyokat fújnak,

aztán buszmegálló, idegen szagok,

inkább távolodok, fantasy-ba fulladok,

a buszon mindenki párhuzamosan beszél,

most már egyre inkább fulladok, a lélek nem remél,

aztán folyt,köv. mindenki beszélget,

Hangosak, Betörnek, az idegeim égnek,

magamban kérem őket, ennyit ne beszéljenek,

mert elhallgattat a némaság, elhagytam a lelkem útközben,

és elmosódnak körvonalaim a leszálló füstben.