Vannak éjszakák, melyek megtörik lelked,
megtörik s egyenesen a pokolba kergetnek,
szemed lecsukni nem tudod, gyűlölöd ágyad,
üzeneteket küldesz a közelítő halálnak,
szemed csukni nem, nem , nem,
benned egy kígyó tekereg,
mely elszorít s nincs levegő ott belül,
a nyomasztó csend ott mélyen elterül.
Tudod, ez valami vihar előtti nehéz állapot,
lelkedre az ördög rácsapott.
Felkelsz, járkálsz, bántod önmagad,
valóssá teszed a lélek-karcokat,
visszafekszel, forgolódsz, valahol távol vagy,
ágyad meleg, tested izzad, nem tudod, mi van,
felkelsz, ülsz az ágyban a lámpa fényénél,
ülsz csendben míg kitör a sírás a végső érzésnél,
fejedben szavak kergetőznek, harag, és csalódás,
üvölti benned a kislány: "Ne haragudjon rám".
S hogy miért haragudna, jól tudod,
bízik benned, s félsz magaddal csak a csalódást hozod,
nem akarod, nem, minden sejted remeg,
csalódást okozol hogy neki e vagy magadnak, minden tova pereg
........
addig kergetik a szavak egymást, míg segítséghez nem nyúlok,
3 óra, elalszok, s mélyre, a pokolba csúszok.
