Sára egy szép napon nagyon rosszul kelt. Az alvási fázis utolsó reggeli szakaszában kemény szorongásos érzések kísérték végig. Feszültek az izmai, mintha egy kígyó tekeredett volna köré és szorította volna össze, torkától, mellkasán át egész testét és lelkét. Leginkább fenn, teste felső részén érezte. Mintha megragadta volna valami és szorította, szorította volna és ez a valami nem engedett. Félig már kifele pillogott mert reggeledett, szeme még félig csukva, félálomban és csak szorította ez a valami. Mellkasa összeszorult. Ekkor megszólalt az óra csörgője, ő pedig még fáradtabb volt mint ahogy előző éjjel lefeküdt, fáradt volt, el akart lazulni, vagy kicsit pihenni végre, de már nem lehetett. Felkelt de mintha lelke árnyként, szellemként követte volna testét. Egész nap érezte ezt a reggeli ránehezedő nyomást, ami valójában nem tudta honnan jön. Egyszerűen csak ott volt. Már rég. Sárának pedig meg kellett tanulnia vele bánni. Hol meg tudta szelidíteni magában, hol annyira elragadta, a szorítás álmában percekre, órákra húzta magával. Tudta, hisz érezte. Nem álmodott, csak érzett és sokszor zaklatottan beszélt álmában. Ezt viszont tudta, mert belülről hallotta. Furcsa egy állapot.

Így aznap fáradtan indult ki a betűk erdejében sétálni, gyümölcsöt szedni. Érezhetően fáradtabb és lassabb volt. Egyszer csak feje felett meglibbent a szél, ott repkedett a tündér.

- Hát te? Veled meg mi van? Beteg vagy?

- Csak ... fáradt.

- Tudom.

- Honnan?

- Látom a színeiden. Kifakult körülötted a világ. Mi történt?

Sára elmesélte a tündérnek az éjszakáját, hogy nehéz volt, hogy szorongva ébredt. A tündér ezt látta, a szorongás utórezgéseit. Ez látszott és érződött a lányon, és az olyan lények, mint egy tündér, teljesen jól megérzik az ilyesmit az embereken. Ütős változásokat okozhat mindez a napi hangulatban, koncentrációban, jelenlétben. Viszont a tündér attól lesz az erdő mágikus, segítő lénye, hogy minden szorongó kisgyereknek segít valahogy, hát Sárának is igyekezett segíteni.

- Gyere velem! Elviszlek valahova, ahol jobban leszel.

Sára elindult, a tündér előtte repült.

- Hova megyünk?? Mondd el kééérlek! - kíváncsiskodott Sára.

- Titok! - szólt a tündér majd meglibbentette szárnyát Sára felé.

Nem sokkal később kiértek az erdőből, különféle tájak váltották egymást majd egy tóhoz és pár méter magasból alázúgó vízeséshez értek. Körbe a füves részen el lehetett jutni közvetlen a vízeséshez.

- Most menj! - szólt a tündér. A tó mélyén találsz egy gyönyörű kagylót, s ha felhozod, s kinyitod, lesz benne valami ami segíthet.

Sára nagy levegőt vett, ugrott és a kis apró halakkal csak úszott és úszott lefele ahol a tó alján várta a kagyló. Felhozta.

- No, nyisd ki bátran! - mondta a tündér.

Sára kinyitotta és egy csodálatosan szép nagy gyöngy volt benne, sose látott még ilyen szépet.

A tündér fogta varázspálcáját!

Gyöngy, kis gyöngy a tóban mélyen, segítsd Sárát, hogy ne féljen.

Ekkor a gyöngy, visszatükrözte a Nap sugarait és az egész tér, a tó felett eszméletlenül szép szivárvány színekben sugárzott.

- Most menj, vár a tó!

Sára elindult és a gyönggyel a kezében felfeküdt a tóra és ringatózott a szivárványos színekben. Hagyta , hogy érintse, a narancs, a citrom, a kék, a zöld, a lila. A tündér nagy elégedetten figyelte. Órákon át feküdt Sára ott a tavon lebegve. Végül odaúszott a vízeséshez, aláúszott és a magasba tartotta a gyöngyöt ami a nap sugaraival találkozva szétsugározta színes fényeit.

Sára időközben teljesen megnyugodott és tudta, hogy a kagylóból szerzett mágikus gyöngy bármikor segíteni fog neki.

- Köszönöm szépen, hogy megmutattad ezt a csodát nekem! Hálás vagyok érte! - szólt Sára mire a tündér a vállára röppent.

- Hidd, s Tudd! A varázslat mindig segít! Segít élni, segít hinni hogy ez a kerek világ, veled együtt és mindannyiunkkal együtt lesz kerek, földi és égi lényekkel együtt. Tudod, Sára, örülök, hogy megismertelek, s több minden rejtőzik benned mint hinnéd! Az erő pedig ott van! Ha elvesztenéd, ha rád telepednének az árnyak, mindig tudd, én itt leszek neked, veled, s a gyöngy a napsütést szivárványosan visszatükrözve mindig újra feltölthet erővel, azzal az ősi erővel, ami ott van benned!

Sára csak hallgatta a tündér szavait és már-már elkezdte hinni, hogy az erő ott van benne, hogy leküzdje akár az éjszaka démonjait is. A szivárványos fények ott vannak minden kisgyerekben, a tündér tudja és mindenki más is, aki beszéli a szív nyelvét.

Sára hangkereső története folytatódott, mindig, újra és újra, hiszen mindig újra és újra előfordult, hogy elnémultak torkában a hangok. Időnként nyelni és nehezére esett ezért folyamatosan gyakorolnia kellett. Z és Zs gyakran mondogatta neki, gyakoroljon ám sokat. Jó ideje már, hogy Sára is a betűk erdejébe költözött egy aprócska házba. Itt élt mind a 44 betű. Az erdőben rengeteg fa volt, ha ideje volt, öntötték a gyümölcsöket, sok apróbb-nagyobb állat élt, akik mind Sára segítségére voltak. A lány a természet lánya lett. A porban tanult írni, formálni a betűket, apró, vékony hosszú botokkal és ahogy megformálta, mindig valahonnan hallotta is hogy hangzik. Így történt hogy írt egy kerek kis karikát lenn oldalán a kampós lábával, ő volt a kis "a". Leírta és már hallotta is maga mögött ahogy a fán az érett, édes gyümölcs susogja: Ki vagyok én? Az ...al-ma - mondta Sára, az alma vígan ugrott le a fáról és Sára a kezébe foghatta. Sima a héja, édes az íze, vagy savanykás, mikor milyen volt, szóval, Te vagy az alma. Így tanulta Sára az abc betűit és hangjait napról napra. Megtanulta, hogy elkülöníthetünk magán és mássalhangzókat, rövideket, hosszúakat, utóbbiak között pedig léteznek zöngések és zöngétlenek. A zöngésekkel valahogy jobban boldogult, lehetett őket zengetni mint a furulyán a hangot, legfőképp a mély dó-t. Így könnyebben is ejtette ki és ismerte fel a zöngéseket.

Az abc elején hamar találkozott két írásában és ejtésében is nagyon hasonló betűvel. Ez volt a "b" a harmadik, illetve a "d" , az ötödik a sorban. Ezzel a kettővel megküzdött Sára de a két betű is sokat küzdött egymással míg megbékéltek. Tudjátok kiket nevezünk sziámi-ikreknek? Nos, b  és d hasonló volt a sziámi ikerpárokhoz. Valahol has-tájékon összenőttek. Még egész kicsi korukban amikor még jól viselik a megpróbáltatásokat ellátogattak az erdő orvosához, Dr. U-hu-hoz a bagolyhoz, ha tudja, válassza szét őket. U-hu doktor nagyot csapott csőrével a két betű között félúton a hasuknál, onnantól kezdve b és d külön váltak. Igaz máig testvérek de szavakban sose mutatkoznak egymás mellett, csak más betűk társaságában, főleg magánhangzókkal. Mindig is civódtak egymással. Szerencsére a kis írott forma teljesen más volt, annak is volt pocakja de más mint a kis nyomtatottnak. Sára hamar megtanulta kerekíteni a kunkort és a pocakot. Az írással úgy tűnt nem lesz probléma. Ott volt viszont az olvasás, amihez kezdetben a hangja is segíthetett, amit pedig ugye, ugye, gyakorolnia kellett - mondta oly sokszor Z és Zs. Iskola és tanár  nem nagyon létezett itt, Sárának magától és kis erdei segítőivel kellett elsajátítani az alapkészségeket. Valahol az erdő mélyén élt és néha apró fényként suhanva fel-felbukkant egy aprócska tündér.

Sára épp a kis írott b-t gyakorolta a porban a bottal mikor a tündér finoman a vállára szállt! 

- Szép lesz! - biztatta Sárát. Ki is tudod ejteni? Az orvos milyen állat?

- Ba - ....?

- Hogy kezdted?  No az lesz ő, B.

Ideje elkezdeni az írással párhuzamosan a többi készséget is útjára indítani, gyere, gyere velem!

A tündér csak repült, repült előre, Sára követte az a vékonyka fénycsíkot. A tündér egy nagy fa mellett állt meg, törzse millió sok évgyűrűt számolhatott. A fán volt egy lyuk, a törzsén, egy mélyedés.

- Nyúlj csak bele! Bátran!

Sára belekotort a lyukba és egy gyönyörű nagy erdei mesekönyvet vett ki, az abc betűi kacskaringósan villogtak szeme előtt szavakba és mondatokba állva. Összezavarodott, megtorpant. Elsőre kicsit soknak és ijesztőnek tűnt.

- Ne félj, no, élvezni fogod!

Attól a naptól kezdve a tündér mindig, minden áldott nap tanítgatta Sárát hogyan is állnak a betűk össze szavakká és hogy olvashatók ki, zöngések és zöngétlenek, rövidek és hosszúak.

Kiderült, hogy b és d így könyv lapjain nagyon is hasonlóak és nagyon is keverhetőek. Egyik hasa jobbra áll, másik hasa balra áll. Sára kezdett megzavarodni. Elkezdett irányokban gondolkodni: JOBB ÉS BAL. Szeme előtt villogtak az anno sziámi-ikertesók, s bár már jól tudta, külön vannak, nem volt velük könnyű dolga. Nem is csoda, hiszen az erdő két legkeményebben vívó, civódó párosa b és d volt. Valahogy sose jöttek ki egymással, ahogy Sára se jött ki velük. Szinte ugyanolyanok voltak, formailag is, kiejtésükben is, zöngések épp ezért akár kiejtve is keverhetőek voltak. Szokták mondani, a hasonlóak vonzzák egymást, ez a világ viszont a különbségekre és az egyediségre épített, s persze főleg mert minél hasonlóbb volt egy-két dolog, annál inkább összezavarható lett Sára és ezt persze egyikük se akarta.

A tündérrel sokat gyakorolta Sára a szép nagy erdei könyvből az olvasást és az írást, a porban, homokos felületen. A nagy könyvvel mindig ment a harc, nem szerette Sára, nehezen ment neki főleg b és d, szinte hallotta, ahogy a két testvér egymással kiabál, kinek hogy áll a hasa, hogy hol van a jobb és hol van a bal. 

A tündérnek egy szép napon nagy ötlete támadt. Egy ütés a varázspálcával :

Forgass, forgass, a lapra forgass, a történetbe kerüljünk, b és d között örök békét teremtsünk.

Sára és a tündér csak forogtak és forogtak, aztán mind ketten ott bandukoltak a betűk, a szavak között, közeledve képekhez, a fákhoz, Uhu doktorhoz, a könyvben messze a valóságtól és mégis mennyivel valóságosabb volt ott megélni a betűk, szavak forgatagát Sárának!

S ha már ott voltak, Sára egy röpke pillanatban odaállt b . és d közé. 

- Elég legyen! Fejezzétek be! Csendet akarok! Nem fogjátok fel hogy csak a dolgomat nehezítitek a fölösleges civódással? - csapott b és d közé Sára a tündér varázspálcájával.

Ekkor mérhetetlen mély csend ereszkedett le a könyvre. Sára odaállt közéjük. egyik felén b, a pocakja pont Sára felé állt, a másik oldalon pedig d pocakjával találkozott. Megsimogatta mindkét betű pocakját, nagyok voltak és simák. 

- Aztán jól megjegyezd ezt a képet, ahogy állsz kettejük között! - mondta a tündér mosolyogva.

Játszottak nagyot! Sára kinyújtotta oldalra a kezét és messze tolta két oldalán a két betűt, b pocakját egyik keze, d pocakját másik keze érintette, megsimogatta őket.

- Ne veszekedjetek többé kérlek! Szeretlek Titeket! Tudom, meg foglak szeretni Titeket! - mondta Sára, b és d pedig ahogy Sára hátralépett barátságosan összekoccantották a pocakukat.

A tündér úgy látta, dolgukat elintézték s Sára kicsit megtapasztalta a mesekönyvben levő lét varázsát is, visszamehetnek a valóságba, az erdőbe.

Forgass, forgass, visszaforgass, b-vel, s d-vel összeolvass

Így aztán Sára és a tündér forgott és forgott és visszaforgott a valóságba, az erdőbe.

b és d egyre békésebben éltek és Sára is megbékélt velük. Lassan megtanulta melyik melyik, mindig azt képzelte, ott áll köztük, kinyújtja a kezét és megsimogatja a hasat, ha a jobbat nyújtja ki b hasát, ha a balt akkor d hasát érinti. Lassan elkezdett szavakat összeolvasni és végül b, d és Sára sose élhettek volna békésebben.

A lány miután megküzdött az első jelentős nehészséggel, folytathatta fejlődését a betűk és a tündér segítségével.

Érints úgy, mintha a szeretet nem fájna,

érints úgy, mintha a te szíved is erre vágyna,

érints tisztán és szabadon,

úgy érints, hogy áthatolj a falakon!

Vajon tudsz úgy, hogy ne féljek?

El tudod érni, hogy újra reméljek?

Elhiteted még valaha velem, hogy a szeretet létező?

Melyikünkből lesz aztán a kérdező?

Tudunk válaszolni vagy elterül a csend?

Elszorít a szorongás, merev és misztikus a rend.

Ott ülve veled szemben a közeli a távol,

és magamban átrepülök messzi határokon,

és beszélsz hozzám, hangod oly távoli,

szorít a csend, s halkan kezdek visszafelé számolni:

10-9-8-7-6 felállok és ott hagylak,

mégse megy, lenyom az érzés, az ágyra süppedek,

dühömmel, belül remegésemmel magamba süllyedek,

miért is nem tudok, 10-9-8-7 felállni és vége, kész,

(............)

és távoli vagy, messzi, elérhetetlen látomás,

életeim során csak a mostani földi állomás,

és ne érints, mert fáj és lüktet minden sejtem,

ne érints, mert belül megremeg a lelkem,

ne érints, mert tudom milyen ha fáj,

ne érints s már ne is várj,

ne érints mert a lélek áthatolhatatlan falakon átjár,

ne érints mert jól tudja, milyen, ha a szeretet fáj.