Élt egyszer valahol messzi vidékeken innen és túl, hol mindent beborít a csend, a néma hangtalanság és már a kurta farkú malac se visít és nem is túr, ott hol a vidék száraz és kopár, élt egy kislány, Sára. Különös egy kislány volt, hiszen ahogy benne elterült a csend és már nem volt kedve se nagyon megszólalni, bár nem is volt számára nagyon ki, akihez szólhatott volna, úgy a külvilág hangjai is egyre tompultak a fejében. Megtanulta hogyan is ne engedje magához a külvilágot, így ez a világ amiben ő élt, kopár volt és száraz és hangtalan és érzéstelen ... és poros, meg felhős. Sára teljesen elkülönült a világtól, lassan de biztosan elhatárolódott a valóságtól de hitte, hogy létezik valahol egy hely, egy szebb hely, ahol hangja megmutatkozhat és kicsit közelebb kerülhet a világhoz, de csakis egy olyan világhoz, amit ő maga is szívesen engedett magához, egy világhoz, ami valamilyen úton-módon meg tudja érinteni. Így hát elindult, ment-mendegélt réteken, erdőkön keresztül. Épp egy nagy erdőn vágott át mikor a feje feletti sötét felhőkből szakadni kezdett az eső. Csak futott és futott, mígnem valahol az erdő mélyén aprócska fényt vett észre. Egy kicsinyke ablak világított egy kicsinyke házon. Lassan közeledett majd benézett az ablakon. Két kis törpe ült az asztalnál, vacsoráztak. Sára nagy bátran bekopogott.
- Hát te, kislány? - kérdezte az egyik törpe .
Sára gyorsan szétnézett, meglátott egy papírt és tollat, írni kezdett.
- SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM! SEGÍTSETEK KÉRLEK MEGTALÁLNI A HANGOM!
A két törpe ránézett majd egy szó nélkül a vendégszobába vezették a kislány pedig lefeküdt a nagy puha ágyon és álomba mélyedt. Álmában betűk tolongtak fel s le, mind-mind össze voltak kavarodva, Sára pedig reggel ijedten riad fel álmából. Félt. Félt, hogy sose kapja vissza a hangját. Kiment a szobából, körülnézett, de a két törpe már nem volt sehol. Kiment a házból és meglátta őket a kertben. Ahogy szokott hangtalanul osont el mellettük, mire az egyik törpe utána szólt.
- Hé, kislány, gyere csak! Gyere bátran! - biztatta Sárát. Adunk neked valamit, ami, ami segíthet. A törpe egy fából faragott furulyát nyújtott át Sárának. - Ez segíthet, fújd csak bátran ezt és az egész erdő érteni fog.
Sára arcán halovány mosollyal elvette a törpék ajándékát és haladt tovább útján, miközben próbálgatta fújni. Magasan, mélyen, dó ti lá szó fá... mi ré dó. Az erdő összes kis lakója odatársult hozzá, így ért ki az erdőből aminek szélén egy végtelen piros pipacsmező fogadta. A furulyával már jóval boldogabban és vidámabban ugrált át a piros pipacsos mezőkön. Ahogy kiért újra puszta, sík vidék fogadta de már kezdte meglátni a színeket, a hangokat, igaz egyelőre még csak a külvilágban , nem magában, de csak egyszer az is eljön - biztatta magában magát oly gyakran.
A pusztán ahogy elnézett messze-messze, hegyeket látott, nagy és félelmetes hegyeket. Ahogy haladt előre, az út mentén a földön egy öregember ült, ette szalonnáját s így szólt Sára után:
- Hé, Te!
A lány megijedt de a furulya segített, visszafújt pár hangot.
- Oh szóval, ez a probléma - szólt az öregember. Menj egyenesen, majd indulj felfele, a hegy tetején élnek a betűk, a betűk, amik kiejtve hangokká állnak össze. Nem kell félned. Tarts egyenesen a hegynek.
A lány útnak indult újra, majd elért az egyik nagy hegy lábához. Kacskaringós út vezetett felfelé. Ahogy haladt felfelé, egyre meredekebbé vált az út, viszont, akadtak segítőtársai. Egymás után bukkantak fel a betűk. Az A majd az Á, B, C, D, E és az összes többi betű sorban. Sára a hegy tetejéhez közelítve már nagyon elfáradt, de a betűk sorba álltak és a végén Z és Zs szépen felhúzta az egész kis társaságot.
Sára köszönetképp egy dallamot játszott le a furulyán mert még mindig nem tudta, hogy lesznek új barátaiból hangok. A hegy tetején a betűk kézen fogták és egy barlanghoz vezették. A barlang hideg volt és nedves, Sárának viszont be kellett mennie hogy szembenézzen félelmeivel és újra képes legyen összefüggően hangokat kiadni. Ahogy haladt beljebb, egy pillanatra mintha kékes fények világították volna az utat, haladt, majd egyszer csak ott állt előtte pár betű, értelmes szóvá alakulva: B-I-Z-A ..- L- O- M. Sárának elképzelése nem volt, a betűk hogy kerültek oda, a szót tán ismerte de nem igen tudta kimondani. Próbálgatta a hangokat, erőltette, de nem ment.
Továbbment mígnem újabb színes, most zöld fényekbe botlott: SZ -E- R-E-T-E-T .. persze ott várták összefonódva a betűk. Persze kiolvasta, de kiejteni ezt is képtelen volt.
Haladt tovább, s itt már a talajt a kékes és a zöldes fények felváltva világították be, mígnem apró lila fényeket vett észre. Tovább ment és pár betű így állt össze: É-R-Z-E-D??
Mit? - kérdezte magában Sára, végül a barlang legmélyén eljutott egy kivilágított térbe, gyengén kékes, zöldes, lilás színek világították be. Állt ott egy tükör. Nagy volt. Óriási.
Sára félve odalépett, leült elé a földre. Akkor vette észre, hogy a tükör törött, repedt volt. Csak nézte és nézte, darabokban látta önmagát, mintha apró darabokból állna össze a képe.
A barlangban susogások indultak el. A Sárát körülvevő gyógyító erők azt suttogták, pont így van az emberi hanggal is. Apró darabokból lassanként áll össze, de szüksége van a bátorságára. Ahogy ott ült a tükör előtt elkezdett a levegőben lebegni előtte B. Ki vagyok? Hol láttál? Mi a színem? B mint Bizalom, színed a kék - gondolta Sára és belefújt a furulyába, hangod a "szó". Lassan kimondta: Bi-Za-Lom, s ekkor a tükrön egy törés eltűnt, két rész összepasszolt.
Aztán megjelent az SZ. Hol láttál? Mi a színem? -susogta a barlangba bezúgó szél.
Sára lehajtotta a fejét. Nagyon nehéz volt ezt a szót kimondania. Nem is tudta, érezte e valaha igazán épp ezért kimondania se volt könnyű.
Sze-Ret- itt megakadt. - Ez az! Jól van! - telepedett barátságosan Sz a vállára. Ekkor csoda történt, a tükörben újabb két törésvonal passzolt össze és vált eggyé. Sára kezdte a dolgokat egyben látni és egyre bátrabbá vált.
Terjengeni kezdett a lila fény és az É susogott körülötte. ÉRZED?
ÉRZEM! - mondta ki Sára és a tükör egyre jobban kezdett kisimulni.
A lány lassan magához ölelte a tükröt és beleolvadt így pottyant át egy másik világba. Ez itt más volt mint ahonnan jött. Itt a sötét felhők helyett sütött a Nap és apró puha bárányfelhők takarták az eget, itt színes virágok nyíltak, kék volt az ég, zöld a fű, nem volt por, kopárság és szomorúság. Egyszer csak sok-sok színes betű jelent meg Sára körül, körbefogták és táncolni kezdtek végig a réten át. A betűk szavakba álltak össze és segítettek Sárának újra megtanulni beszélni, túl lenni a régi traumáin, amik gyakran úgy érezte, véglegesen elcsendesítették, amik után minden kimondott, rosszabb esetben már leírt szó mondat után is összeszorult a gyomra, némaságában elszorult a mellkasa és azt érezte, tán jobb is, ha nem beszél, s tény, nem is volt az életében senki aki kibontotta volna a hangját. Itt pedig a sok-sok betűvel táncolva feloldódott, fújta a furulyát, Bizalom "szó", Szeretet "lá", érzed? "dó". Így táncolta végig az erdőt a 44 betűvel, sorban egy láncot alkotva és mindeközben tanult. Tanulta hogyan kapcsolódik szó, szóval egy-egy mondatba. Ekkor, itt nem félt többé. Ahogy végigtáncolták a Betűk országát, egyszer csak egy szakadékhoz értek. Sára megtorpant.
- Ne félj! Most se kell félned! - szólt SZ. Ugorj és bízz abban, hogy megtart a világ!
És Sára ugrott, mígnem egy nagy madár felkapta és csak szállt és szállt vele Sára pedig örömmel integetett a betűknek és vidáman mosolygott. KÖSZÖNÖM! JÓ VOLT VELETEK! A madár szállt vele majd letette az egyik bolyhos felhőn. A felhőn egy nagy mennybéli tükör állt. Sára oda állt elé és elkezdte a hangokat formálni. Ez már egy másik Sára volt, mint aki elindult az útra. Visszagondolt a betűkkel való kalandjaira és elkezdte formálni a hangokat, itt-ott megállt, az m-mel elkezdte dúdolni a "szó"-t meg "lá"-t, "ti"-t és "dó"-t, mmmm, ez nem nehéz, majd ment tovább és újra összeállt minden. Ekkor megjelent egy angyal: Most már odaadod a furulyát?
- Miért kéne? - kérdezte Sára.
- Nincs már rá szükséged - biztatta az angyal - de kérlek, ne menj vissza oda ahonnan jöttél, ne menj oda, ahol esetleg veszélyek leselkednek rád. Értesz engem?
- De akkor ..... hova .... menjek? - kérdezte kétségbeesve még akadozva Sára.
- Segítek - szólt az angyal és szemeiből kiáradó fények borították be a tükröt, a tükör ezt visszatükrözte. Most menj, ugorj - suttogta az angyal, mire Sára belelépett a tükörbe és egy teljesen másik világban találta magát mint ahonnan elindult. Itt már tudta, hogy soha de soha többé nem kell félnie.
