A telefon megcsörrent, hangod messziről hangzott,

gyomromban egy csomó kezdte némítani a hangot,

szóltál hozzám, befeszültem, elhallgattatott a szorítás,

letettem, megijedtem, irány előre, gyorsan indulás,

így hát pakoltam gyorsan és útnak eredtem,

lában görcsölt, mégis gyorsan, eressz el!!!

Éreztem hogy fogsz, hangod megragadott,

én pedig csak mentem előre, nem ismerve hangot,

és csak mentem és mentem, menekülni kezdtem,

gyomromban a pánik szele meg-megremegett.

Megkerestem ott messze a házat, leültem egy padra,

vártam, vártam hosszú perceken át magamba roskadva,

időnként könnyek csordultak szememből,

érzések áramoltak ki és be lelkemből,

csak vártam, de nem tudom, minek,

bíztam, hitet adtam a nagy büdös semminek.

Percek teltek, egy óra, másfél s hazafele útnak indultam,

a buszmegállóba érve, könnyeimben úsztam,

megint csak vártam, vártam a buszt,

és testileg - lelkileg hulla fáradtan,

haza értem, de csalódtam újra e nagy világban.

Minek tud mindig mindenki mindent jobban,

mikor aztán ott hagy vergődni a földön a porban?

Mindenki küzdje a magáét, ne szóljunk egymáshoz,

úgyis mindketten egy nap elérkezünk a végső halálhoz,

addig is vár sok kis apró belső halál,

és mikor védened kell magad és már szinte védő a magány,

időnként törölsz, embert, képet, érzést,

és csak mész az utcán és már nem is kétség,

sokszor egyedül lesz biztonságossá az itt lenn való élés.

.... és ne szólj kérlek, mert minden nyakig beborít,

majd a hullám felcsap és belül valaki ordít,

végül a hullám alá kerülsz és egyre merülsz,

a szavak, érzések tengere elterít és már nem menekülsz.

Mehetsz bárhová, az árnyék mögötted lépdel,

jól vigyázz, nincs hely, ahol ne érne el,

mert egyszer muszáj vagy elindulni visszafele,

csak csörög a telefon, és tán az árnyékkal fekszel le,

mert nyomasztó, nem hagy neked békét,

ha jönnek, szólnak hozzád, keltenek ezerféle érzést,

és te imáidat angyalaidnak szánod, Istennek az égben,

kérlek, ne beszéljen senki már eképpen,

ha nem ért, nem hall és nem lát a csendemből,

ne alkosson még nagyobb zűrt a rendemből,

ami még mindig teljesen egyedül marad tiszta,

és a kapum talán már nincs is igazán nyitva,

nem szólok többé, nincs szükségem rád,

ne gyere, 

maradj, 

s bár építem a falat,

visszasugárzok mindent és ott égsz el a tűzben,

jól vigyázz most már, mert az ördög űz el!!!!

Jössz csak egyre, én kerüllek,

nem veszed észre, hogy magam köré nem szeretnélek?

Nem veszed észre hogy megfullaszt szoros léted?

S minden nyomulós, faggatózós kérdésed?

Nem gondolod, hogy ezért zárkózok magamba,

s időnként beleüvöltök a körülöttem húzódó falakba?

Nem hallja senki és nincs, nincs semmi helyzet,

ha jössz, utána minden sejtem reszket,

mert ne, ne gyere, hagyj végre nyugodtan magamban élni,

nem akarok és nem is tudok már se válaszolni se beszélni,

mert kurvára nincs helyzet, ha lenne se tudnád,

szavak nélkül pedig ahogy alakul minden oly sután,

nincs nálam telefon hogy ne tudjál hívni,

a világ végére is elmegyek, s egyre vágyok, csak írni,

de Te nem fogod tudni, mindent tudni, ebben vagyok szabad,

minden belégzésem újabb és újabb teret kap.

Nagyon szépen kérlek, ne gyere utánam,

elfáradtam már ebben a világban,

ne gyere utánam, engedj elmenni,

ne erőszakoskodj, engedd felfedezni, tudok én szeretni,

nem kell mindent rám erőltetni, és mindig jönni,

mert létezik az a "NEM" , néha szinte csak szeretném a szavakat köpni,

de nem jön, már leblokkoltam, elfullasztottál,

és a belső én üvöltene némán,

de már nincs szó,

védelem van,

a kulcsot őrzöm 

a masszív falakban.