Figyelmet vártam,

elutasítást kaptam,

próbáltam emelkedni,

de sokszor csak zuhantam.

Megértést vártam

és meghallgatást,

mi jött az a csend,

és a fájó némaság.

Feszültség és 

évről évre zárkózás,

mit vártam, az a szeretet,

az emlékek peregnek.

Ma szívemen sok apró gennyező seb,

ne fájjon, nem engedlek többé közelebb.

EZ AZ ÜZENET!

Volt egyszer messze innen Tündérvilágban,

jó és rossz ott harcolt a nagy csatában.

Tündérvilág népe szeretetet hirdetett,

míg a magas égből alászálló sötét lények

hoztak újabb rím-hegyet

egyedüllétről, szomorúságról és magányról,

néha dühben forrongó belső csatákról.

Szavak és érzések szálltak az égben fel s le,

mígnem Tündérvilágra leszállt az éj sötét leple.

Ekkor a szeretet megakadt a tündéri világban,

kis Pilleszárnyú elszomorodott a nagy-nagy csatában.

Célja volt a rím-hegyeket széppé varázsolni,

átalakítani és örökké csodálni.

Így hát egy újabb percben csillogó pálcája már

az eget szántotta,

csengő énekével a sötét lényeket a mély pokolba rántotta,

A rím-hegy fent megnyílt, benne a Rossz süllyedve nyugovóra tért,

Tündérvilág népe újra hitt, bízott és remélt.

Kis Pilleszárnyú végtelen erővel,

szembeszállt a gonosszal fenn a magas égen.

S hogy a tanulság mi?

Lehet egy tündér apró ha a szeretet hatalmas,

éneke és varázsa legyőz bármely ártó hatalmat.

Végül rím-hegy újra zöldell és boldogan virágzik,

Tündérvilág dala messze száll és a sötétség nem hiányzik.

Hol volt, hol nem élt egyszer egy férfi és egy nő egy apró kis városkában. Mindig szerettek volna gyereket,de sokáig nem sikerült nekik. Biztos arra vártak, hogy az égen egy aprócska csillag lekívánkozzon a földre hozzájuk. Aztán egy szép nap a nő 30. születésnapja tájékán megérezte magában a kis életet. Nagy volt az öröm. Az eddig fenn Isten országában ragyogó aprócska fénysugár beköltözött oda a meleg biztonságos zugba, hogy embergyerekké fejlődhessen és világra jöjjön. A házaspár nagyon várta a kisbabát, a kisbaba viszont félt ettől a világtól. Fenn még biztonságos volt számára és ott benn a meleg zugban még erősen kapcsolódott a fenti világhoz, ahonnan megkezdte utazását. Félt, rettegett a földi világtól, tán valahol attól a nőtől is, akit anyának választott. Talán már ott, a 9 hónapnyi útján tudta a kis lelke, hogy mikkel kell majd küzdenie az életben. Aztán persze mégis elindult, akadozva ugyan, de nem volt visszaút, orvosi "erőszakkal" világra jött. Ki tudja, akkor mi és hogyan történt volna ha akkor ott nem érzi az orvos kemény könyökét, míg végül nagy szenvedések árán megjött. S hogy mindez a világ egy apró kis csodája lett volna? Kérdezhettük volna az akkori énjét, mit érzett. Vajon tényleg csodának érezte magát és az életet? Az anya elnevezte Juliskának. Juliskát az orvosok rögtön elvitték az anyától, benyomták a fények alá ahol újra olyan érzés volt, mintha visszatért volna a fenti világba. Szeretett ott lenni a magas kék ég közepén. Olyan volt, mintha mindig este lett volna, biztonságos volt és meleg. Idővel viszont muszáj volt elkezdeni a földi életet. Hát elkezdte. Elég kínkeservesen de elkezdte. A nő összeomlott, hogy Juliska nem lett olyan könnyed és "normális" kisbaba, mint kórtermi társainak a babái. Azok ettek, ittak, mosolyogtak, éltek és ... lélegeztek és akkor itt volt Juliska aki nem evett, nem ivott, nem mosolygott rá és az életnek egy apró szikráját se mutatta.

Már ott az első pillanatokban mások gyereke élte kis élete első perceit normálisan, az ő lánya meg, egy kis korcs volt a sok között. Persze a pár szerette Julist, nagyon szerette, hiszen mégis első gyerek volt, várták és persze a rengeteg probléma,aggódás, mozgásfejlődési gond és egyebek ellenére teltek az évek.

Aztán Juliska óvodába került. A gondok tovább fokozódtak. Minden áldott nap bepisilt így a szégyen kezdett kialakulni. Ha szülei ketten mentek érte, anyját messze kikerülve futott apjához. Valamit ez a kisgyerek érezhetett már akkor. Valamit, hogy valami az anyával se stimmel. A szorongás és a depressziós hangulatváltozások később az életük részévé váltak, éveken át kezeletlenül. Telt- múlt az idő és Julis nagy csoportos lett. Ekkor aztán a nő újra várandós lett. Örült, hiszen nem is gondolta, hogy 6 évre rá újabb gyerek érkezik. Örült, talán annak is, hogy végre születik egy normálisabb, problémamentesebb gyereke, Hát így is lett. Tán már itt megpecsételődött a Juliska és az anya közti későbbi bizalom vesztett, sok fájdalom , sírás, szorítás övezte, problémás kapcsolat.

Juliskával nem sokat beszélgettek Jancsi születéséről és talán a kislány sem értette teljesen, mi történik, talán tudomást se akart róla venni. Egyszer csak ott volt egy újabb kisbaba, egy kisfiú. Ö volt Jancsi. Szüleik örültek, hogy ketten vannak, hiszen mindketten egyedüli gyerekként nőttek fel. Aztán teltek az évek és lassan fény derült rá, hogy valami nem stimmel. Jancsi is nődögélt. Sokkal bújósabb, szeretgetősebb, nyitottabb gyerek lett, mint Juliska. Julis pedig egyre jobban visszahúzódott saját belső világába, egyre zárkózottabbá lett és úgy érezte, nem érezhet semmit. Megpróbált nem érezni de tettei árulkodtak. Jancsi ment, bújt volna az ekkor már iskolás korú lányhoz, aki rendszeresen ellökte magától. Egy idő után a kisfiú már nem próbálkozott a lánynál. Teltek-múltak az évek, a két gyerek nődögélt. Jancsi általános iskolából 5. -esként középiskolába került. Okos volt, olvasott, kis intelligens gyerek. Normális kapcsolatokkal, kapcsolatteremtéssel, sok baráttal, fiúkkal, lányokkal, lazasággal, szerelemmel a normális tizenévesek életét élte, míg Juliska egy zárkózott, magányos, az iskolai közösség és a világ perifériáján élő lánnyá lett. Az élete abból állt, hogy anyjának megfeleljen, jót tegyen, azt tegye, amit mond, úgy nézzen ki, úgy viselkedjen, ahogy ő elvárja, szorongott a jegyei miatt, a kinézete miatt és legfőképp folyamatos versenyben volt a körülötte levőkkel és öccsével. A lány mindig úgy érezte, alul marad mindenkivel szemben és a versenyben folyamatosan hátul kullog.

Anyja folyamatosan összemérte más lányokkal, a másik mindig jobb volt, szebb volt, ügyesebb, jobban teljesített ... Juliska pedig lassan úgy érezte, feleslegesen küzd. Lassan el kellett fogadnia, itt ebben a küzdelemben ő sosem nyerhet, talán már a születése után elvesztette a harcot anyja szemében.

Jancsi pedig? Élte világát. "Ha ellöktél, legyél egyedül." Így is hozta magát később az élet.  Barátai voltak, ide ment, oda ment, tanult, de úgy hogy közben ÉLT. Gitározott, zenekara volt és sikerei. Nem halt bele se teljesitménykényszerbe, se a szorongásba, az anyai szálak pedig teljesen normálisak maradtak mindig. Ő volt az, akiben az anya nyert egy ügyes, okos, az életben mindent elérő és kitartó és főleg lelkileg teljesen egészséges fiú gyereket, azt, akit mindig is várt, aki tényleg ÉLT mindig is és kész volt az ÉLETRE.

Juliska pedig? Juliska még ma is küzd azzal, hogy kilóg a sorból, hogy más mint az öccse, legfőképp azzal, hogy anyja szemében tán ő marad mindig is az alja, a problémás, a zárkózott....az aki folyamatosan próbál egy ideálnak, egy képnek megfelelni, ami belőle soha sehogy nem lehet és nem is lesz.

AZ, AKI EGYSZER RÉGEN 7-8-9 ÉVESEN ELBASZTA A TESTVÉRÉVEL VALÓ KAPCSOLATOT! ..

Így történt a pár és két gyerekük Juliska és Jancsi meséje, amiben az anya évekig nem mert szembenézni saját hibáival....és ezért az első, nagyobb gyerekében alakított ki bűntudatot. ... "MERT EZ IS A TE HIBÁD!"

FRANCOKAT AZ ÖVÉ! Juliska ahogy teltek az évek egyre inkább bezárkózott egy belső kis zugba és már maga se tudta, mit érez .. máskor csak maga mögött akarta hagyni a történteket,vagy visszamenni csillagnak, de erre sose volt lehetőség. Végül fájó szívvel megértette, hol az ő helye a kapcsolati hierarchiában, továbblépett és bár eltávolodva de élte és küzdötte a maga világát, amit ebben a kis családi mikroközösségben sose értettek meg igazán.