Színház a világ, s benne minden ember színész,

őszinte játékot tanul, melyben hol a szív mi számít, hol az ész.

A szívedet kövesd, kit el kell, engedd szabadjára,

nincs helye tovább benned, a belső világban,

viszont kit őszintén a szívedben érzel, őrizd meg,

hangját, haja tapintását, szeme csillanását sose

veszítsd el.

Őrizd azt, kiben bízol s kitől sose féltél, 

őrizz minden percet, mely szabad volt és élmény,

őrizz minden szép percet, mit vele átéltél,

szívedben ne maradjon se kérdés se kétség.

"Engedd el" vagy "őrizd", ez a két út mehet,

szíved többé nem reszket, s nem ad félelemnek helyet.

Tanul őszintén és szabadon nyílni,

színház helyett, a megfelelő percekben örülni és sírni.

Álarcot le és a valóságot adni a világnak,

tudni, hogy bárki bármiben hibázhat,

megbocsátani és tanulni szeretni,

így kell  itt a Földön nyugodtan ellenni.

Hogy mikor őszinte és tiszta a szeretet?

Ha nem akarsz megfelelni minden embernek,

ha nem akarod tettetni az érzést, ami nincs,

amikor egy ölelés erőltetett és a szabadság a kincs.

Amikor azt mutatod, ami nem te vagy, 

nekimész a nagy és stabil belső falaknak,

minden erőt bevetsz, hogy megfelelő legyél,

úgy viselkedj és úgy öltözködjél,

hogy elfogadjanak s így végre boldogok lesznek,

ki csak így szeret, az sose lesz őszinte szeretet.

Te pedig, ha így haladsz elveszted önmagad,

egyre csak emeled feljebb a falakat.

Így hát válogasd meg az embereket magad körül.

ha szomorú vagy, légy az, ha öröm ér, örülj,

úgy öltözködj, azt tedd, mi neked jól esik,

tanulj, légy színes , Te vagy a fontos, az Istenit!!!

Ha szeretnek, akkor így, így vagy önmagad,

ha így nem szeretnek, igazán sohase fognak.

Élt egyszer egy távoli forró vidéken egy indián nő. Hosszú ébenfekete haja, melyet piros tollak díszítettek, lágyan omlott le nyakába. Gyermeket várt. A gyermek tán már születése előtt tudta jól, hova születik. A törzsek folyamatos harcban álltak egymással. Egy törzsbe tartozó férfiak és nők együtt harcoltak.

Történt egyszer, a lány még egészen kislány volt,8-9 éves lehetett, hogy törzsi háborúk törtek ki. A kislányt anyja próbálta biztonságba helyezni. Elkezdték előkészíteni a nyilakat, melynek végeit egy halálosan mérgező növény nedvével kentek be. Általában így készültek elő a harcra. Lovaikra szálltak, felsorakoztak és vártak. Figyeltek. Fullasztó hőség volt, mély csend, a levegőben minden részecske abbahagyta a mozgást. Egyszer csak patadobogást hallottak. Az ellenség.

A harc hevében  villámgyorsan száguldani kezdett a nő felé egy nyíl. Nem tudott előle kitérni. Egyenesen a szívébe fúródott. (szív-csakra) Ekkor a nő ájultan zuhant le lováról, a ló pedig ijedtében megugrott és vágtatni kezdett. A kislány sikítva rohant ki és elvonszolta anyját egy apró száraz bokor mögé.

Anyja alig tudott beszélni. Bőre elsápadt, reszketett, hangja elhalványult a fájdalomtól. A lány arcán könnycseppek záporoztak. Kicsi volt még nagyon, mégis meglepően felnőtt módon cselekedett. 

- Jól figyelj rám, anya! Akkor most kihúzom a nyilat! Készülj mert fájni fog! Csinálhatom?

- Csináld! A nő megszorította a lány kezét.

1. 2. 3. a lány nagyot rántott rajta és a nyíl kinn volt.

Az anya felüvöltött fájdalmában. (szív-csakra)

A lány csak fogta ölében anyja fejét ahogy az ájultan, izzadtan, porosan ott feküdt és haldoklott. 

Lassan kinn a háborúzás véget ért, minden elcsendesedett. Már csak anya és lánya harcolt a túlélésért a porban.

Igaz a lány kihúzta a nyilat, de mire ez megtörtént, a mérgezés elterjedt a sebben, és belekerült az anya véráramába. Mindketten tudták jól, most látják egymást utoljára. Ekkor a nő egy kést vett elő tarsolyából és így szólt a lányhoz.

- Fogd a hajam, vágj le egy tincset, kösd át és őrizd míg élsz. Ebben így, örökre veled maradok.

A lány könnyei ekkor már felszáradtak. Tudta itt a vég. Elfogadta az elfogadhatatlant.

Anyja lassan lecsukta szemeit és az utolsó halovány lélegzetvétele közben a lány levágott egy tincset a hajából. ( hát, szív, haj) 

Őrizd emlékül! Veled maradok örökre! - hallotta a szél susogását a távolban.