Hideg, didergő vasárnap délután,

kinn szelek fújnak, egy álom téged vár,

fejed lehajtod, válladon puha pléd,

puha, simogató, édes melegség.

Próbálnál aludni, szemed lecsukod,

fejed kavarog, szíved zakatol és

a madár elrepül, és végül nem tudod,

hol ér véget az út, magadban kutatod.

Mi minden vár addig itt ezen a Földön,

a madár szabadon repül vagy sorsa lesz a börtön?

A világ börtöne lesz ez vagy saját szíve zárja,

ki tud e majd repülni, ki a tág világba?

Kitágul e a világ mely mindig szűk volt,

szűk, nyomó, levegőtlen, sokszor fekete-fehér folt,

színt kap e mi színtelen, reményt kap e a bánat,

hosszú ez az élet,néha örülünk, néha pedig fájhat.

Érzékenységünk falakat és ajtókat dönget,

az égből apró tollpihék lefelé pörögnek,

a Földre érve angyalokká válnak,

Angyalokká, kik Csodákat tartogatnak a világnak.

MIUTÁN kommunikáltam, negatív hatások, szövegelések értek,

MIUTÁN negatív hatások értek, szorongani kezdtem,

MIUTÁN letepert a félelem, azt mondtam, jobb egyedül,

MIUTÁN kerültem mindenkit, zavar lett és kezdtem azt érezni, rossz ember vagyok.

MIUTÁN azt éreztem rossz ember vagyok, elindultam kicsit kifele.

És MERTEM ÚJRA KOMMUNIKÁLNI, KAPCSOLÓDNI.

EKKOR megtanultam újra, mit jelent érezni, mit jelent kapcsolódni,

mit jelent egynek lenni a másikkal, szabadon beszélgetve

megtanultam, hogyan keletkezhet VARÁZSLAT két ember között.

MEGTANÍTOTTA, hogy jó vagyok.

Viszont a mélyben még minden kattogott,

újra féltem, MÍGNEM,

REIKIZNI KEZDTEM: újra. ADTAM és KAPTAM, NYITOTTSÁG és

SZERETET költözött körénk közben.

MEGTANULTAM ezáltal újra, hogy minden ember eredendően jó.

MEGTANULTAM, hogy rossz ember valójában nincs.

Mindez csak az ELME JÁTÉKA.

Csak pár verssor az Élet,

mondom, mi a lényeg:

minden percben azt kérded;

egyedül a világban miért is éljek?

Miért is ez a büdös élet, amikor

tudjuk, ami a végén elér, az a végzet.

Várnak az ördögök vagy fehér ruhás angyalok,

lenn vagy fenn, attól függ milyen hajón úsztatok,

az Élet tengerén milyen emberek voltatok,

voltak e barátok,reménykedő hajnalok,

volt e segítő szó és tiszta szeretet,

mi a 40 nap alatt a mennybe elvezet,

vagy épp a pokol lángjai felcsapnak,

megégetnek és magukkal ragadnak.

Üvöltve körülötted ijesztő hangok suhannak,

emberi mivoltoddal a hangok is zuhannak,

kísérnek végig a mélybe le,

hol ördög táncol s forró a tűz nyelve,

és végül ott végleg elragad a mélység,

magába ránt a fullasztó sötétség.