Minden a világra és önmagára kíváncsi léleknek

PillanatPillangó utazása

PillanatPillangó utazása

Téli napiprogram az ovisoknak

2014. március 14. - tündér86

Móra Ferenc: A csókai csóka

hqdefault.jpg

Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron
Örökkön-örökké
Feketébe járjon.

Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.

"Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled."

Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vígan leugrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?

"Azt hiszem, galamb vagy" -
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka -
Így lett fehér galamb
A csókai csóka

A "Csend"

Elfogadtalak.Nincs mit hinnem.Látlak.Ahogy vagy.Lényed vezetett és végül a csendedben leltem meg a saját igazságomat….Létezel és ez elég.Hazatértem,benned megpihenhetek.Ez nem tudás,csak elengedés és átadás.
A csendünk íze ugyanaz.Ugyanaz a csend,ami benne minden fában,virágban,a csillagokban. Itt van egy apró pont,ahol megértjük,hogy egyek vagyunk,és a világegyetem csöndjével találkozunk.
...

(nem saját,újság-os)

 

157005_823152627710343_958419402_n.jpg

Megéltük azt a bántó belső zajt,ami megkérdőjelezte néha önmagunk előtt is a saját lényegünket.A külvilág zajából kerültünk ide.Akkor,amikor már a világ minden része,olyan idegennek tűnt és kirekesztetté tett.Mert láttuk,hogy ez nem lehet a való.Ebben a kételkedésben leltük meg a csendünket. Nem lesz több elkülönülés,hisz mi nem lehetünk elválasztva egymástól.Van valami,ami minket mindannyiunkat öröktől fogva összeköt.Egyetlen valóság létezik,s a végén nem fog számítani semmi más,csak hogy szerettünk és hagytuk,hogy szeressenek.
Visszanézve jót nevetünk majd,mennyit szenvedtünk,aggódtunk,harcoltunk itt középen,a semmi közepén.Mert az utunk ugyanoda vezet.A semmiből a semmi felé tart.Végül nem viszünk magunkkal majd mást,csak lelket,minek egyetlen lényege a szeretet.
A csend belénk hatol.Nem kell semmilyennek lennünk,sehova se mennünk,mégis együtt ülünk a Mindenség közepén....!

 

 

 

Festmény-írás barátság

'Minden kép története,Mindenki kép-története más és más.Ahogy minden élet más,minden kép-történet más.

Ahogy mindenki mást lát egy képben,máshogy értelmezi,érzi,máshogy fogja fel,úgy az élet is más és más.

Mindenkinek más a szürke,a szürke szabályos,más a színes szabályosan vidám és más a színesen zavaros.

De még mindig sokkal jobb a színes zavarosság,az eső áztatta festékek összemosódása mint a szürkeség..a hangtalanság.A hangtalan az hangtalan,a feketéből csak szürke lehet,viszont a disszonáns addig munkálható és tisztítható míg gyönyörű szép tiszta hangok,színek nem válnak belőle.

Az ÉLET tiszta hangja,az élet színessége,a Napkorong sárgája,az ég kékje,a felhők fehér huppanó puhasága,a rétek zöldje és a virágok ezernyi színe,az eső illata és az esőcseppek átlátszó mivolta.Az élet apró csodái.

Ilyenkor egyszerűen csak ledőlsz a finom puha fűre és éled a Színességet,éled a színeket,a hangokat,az illatokat,a látványt,a mesét,az álmodást.

Mert álmodni jó. '
(Az Élet összemosódó színekben)

P1010218.JPG

'Egy kép,egy szín,egy illat,egy érintés,egy vers és máris élsz.Élsz.Színekben,érzésekben élsz.A hajnali napfelkelte aranyos sugaraiban,a játszótér mögötti korona-fa energiáiban,a rét zöldjében,az ég kékjében,a virágok ezerféle színében,a felhők puhaságában,a másik kezének finom érintésében,ölelésében,a levendula,a tusfürdő illatának simításában..színekben,illatokban,képekben,érzetekben.

Jó élni.Jó megélni a pillanatot,a percet..néha egyszerűen csak magaddal,egy füzettel,tollal vagy a klaviatúra hullámzásával.Jó,jó együtt élni a színekkel,a tapintásokkal,az illatokkal,a minket körülvevő hangokkal,a fényekkel és az árnyékokkal,szeretettel és félelemmel.Jó együtt élni,képekkel,szimbólumokkal,szavakkal.'  :-)

(Az Élet összemosódó színekben)

Engedd

Amikor beleőrülsz egy hétvégébe,olyan szarul vagy,hiába süt kinn a Nap.Te benn ülsz egy sarokban és olvasol.A sarokba pléd,egy lámpa,s egy könyv a kezedben.Ott benn a sarokban ülsz.Tán mert ott védett. Védett vagy,egyedül vagy. (nincs a közeledben ő,akitől félsz általában) Egy spirituális szellemi úton mész a könyvben,melyben egy másik világban jársz.Találkozol a Kék Angyallal,aztán a Narancssárgával,te vagy maga Thomas és a kalandjai..aztán lassan nagyon késő este lesz.Lefekszel,s egy másik könyvbe kezdesz.Az átmozgat lelkileg,s ott az alaphangulatod is.A könnyeidben alszol el. Nem tudod,mi mozdult.Egyszerűen csak végül lerakod a könyvedet és belesírod magad a párnába bízva abban,hogy hamar másnap lesz.

Másnap is égre-földre ér mindenféle dolog,mely sokféle s összetett érzelmi reakciókat vált ki.Végül vasárnap késő du.-ra tiszta ideg leszel és még egy ismerős társaságban is benned van a gyomorgörcs  s nyugtalanul mászkálsz fel s alá.Szinte remeg a gyomrod.

Mitől félsz ilyenkor? A fene tudja.Az ember sokszor bizalmatlan.Sokszor azokkal is akiket szeret s akik szeretik és segítik. (a szíved tudja,hogy ez a kör,jó emberek köre,itt rossz nincs,nyugodtan adhatod önmagad,néha mégse megy) Nem mindegy,hogy mi hogyan éri az embert.

 

Jön aztán egy hétfő és spontán kimozdul a hétvége...kimozdul belőled az,aminek ki kell.Akkor tán nem tudtad,mi a szitu,de ahogy a szavak átfolynak a lelki csatornán,úgy tisztul a kép előtted.

 

elenng.jpg

 

Engedd

Engedd bele teljesen,
Magadat a Csendedbe!
A Szavaidba
A Fájdalomba
Az Egyedüllétbe, máskor
A Magányba.
Itt,a sarokban
Egy Könyvbe,
Amott az Örömbe,
A Szeretetbe.
Engedd bele,
Magadat teljesen
Az Érzéseidbe.
Bele a Szavakba,
Vagy a Csendbe
A Formákba,
A Színekbe.
Engedd.
Engedd bele!
Aztán Engedd át,
Magadon:
A Csendet
A Szavakat
A Fájdalmat
Az Egyedüllétet
S a Magányt.
Hagyd.Engedd el.
Hadd menjen tovább!

Hangulat-darabkák

8288.jpg

Van, amikor apró lélekdarabkák fekszenek köröttünk szanaszét. Csendessé válunk. Hallgatunk. Tán kerüljük a többit. A Csend mögött rejtőzik egy erős masszív függöny vagy egy fal,mely megvéd,levéd mindentől,ami tán káros,romboló. Néha ezt kell tennünk. Önmagunk érdekében.
Közben pedig a szív előtt még így is marad egy rés. Meg kell hagynunk egy apró esélyt,hogy szerethessünk,s hagyjuk,hogy szeressenek. Mérhetetlenül vágyunk arra,hogy bizalommal elengedhessük magunkat a szeretetben,kibonthassuk magunkat a falak mögül,félelem és önmagunk levédése nélkül. Ez az apró rés pedig lehetőséget ad, hogy a fal bontható legyen,hol apránként,hol nagyobb omlásokkal. Megszűrjük az embereket,akiket ezen a kis résen engedünk átbújni,s közel férkőzni hozzánk. Így kezdünk lassan megbízni, s a falat apránként bontani. Aztán néha történik valami,s újra visszabújunk a csend fala mögé.Meginog az Élet. Ott biztonságosabb.Tán egyedül vagyunk,de nem fog senki –még akaratlanul se-bántani. Így viszont a Szeretettől is messzebbre kerülünk.
Mindeközben persze vannak olyanok is,akik előtt képesek vagyunk tisztán és őszintén nyitva kibújni,előbújni önmagunk csendjéből.Megmutatni azt,akik valójában vagyunk.Ritka pillanatai,ajándékai ezek az Életnek!

süti beállítások módosítása