Hol vagy Te ott fenn, odaát,

oly nehéz idelenn a világ.

Hallasz vajon? Bár szólhatnék hozzád,

Te lennél számomra a tükör-pár.

Hiszen egy barát sincs mindig mellettünk,

szó szót követ, jó, mikor szóval, érzéssel, megértéssel élhetünk,

de ez oly ritka itt lenn, oly nehéz egyedül,

kis lelked biztosan fenn a felhőkön ül.

Most szólni szeretnék hozzád, mutasd meg újra magad,

nagyon hiányzol, csak veled jó bontani a falat,

mert a barát, a barát se ugyanaz.

Nincs is nagyon mellettem egy se,

reggeltől estig a világ beleteker az ingerekbe,

szótlan vagyok, zokogásba robban a csend,

fotózom az eget, vajon Te ott vagy fenn?

Mennék hozzád, repülnék, hogy eggyé váljunk,

de idelenn tart a földi világunk.

Nem szeretem , de nekem itt lenn kell élnem,

míg Te fenn lebegsz a mennyekben,

gyakran árasztó a bűntudat, a legapróbb dolog bántó,

lelkem hangja a távolba feléd kiáltó,

hiányzol - mint egy másik fél, mint a másik felem,

az egész csupa misztikum és sejtelem,

ha ott vagy, szólj hozzám, küldj újra álombéli jelet,

kérlek, segíts élni ezt az életet.

Csak Te lehetsz, kiben  magyarázatot lelek.

Vagy tán nekem kéne megnyugtatni téged,

 itt lenn rendes és boldog életet élek,

de nem így van, szomorú vagyok nélküled és félek,

az ingerek az agyamba többszörös erővel lépnek,

küldj egy jelet álmomban s legalább Te légy velem, kérlek.