Sötét van, homályos köd borult a tájra,

mintha Istennek a magasban ez a világ fájna,

de hisz ő hozta létre, lenéz magasról a felhőkön állva,

sűrű ködtakarót borít a világra.

Ebben a ködben a közeli is végtelenül messzi,

a szíved a nagy hideg nem nagyon ereszti,

satuba zárja, nyomja egyre össze,

már csak távolodsz egyre nagyobb körökbe,

és mint vadnyom az őszi erdei sárban,

úgy búcsúzol a világtól a ködös félhomályban,

elbúcsúzol, lágyan elmosódsz a ködben,

körvonalaid eltűnnek örökre,

test voltál és lélek kettőse,

a köd masszívan áll, kintebb visz a körbe,

a test tömör, masszív anyaga átlátszóvá lesz,

 láthatatlan voltál, s míg itt, a világ semmibe vett,

lemondott rólad fű, fa, bokor, és jó pár ember,

kikkel lelked már nem vár semmit sem,

vége, vége, és a ködben alig látszik a sárban a lábnyom,

majd az is eltűnik, az erdőben őz oson.

Rejtélyek nyomát követed a sárban,

az erdei ködös félhomályban,

míg végül levetett ruhákra lelsz,

s egy fán ott didereg önmagad leplezetlen magányban.

Odamész hozzá , kezed nyújtod, benned bízhat,

'tudod, ha mindenki elhagyott, szavaid akkor is vannak, írjad' -

és ő kezét nyújtja neked de szíve fele ott didereg az ágon magában,

bár a semmi ágán ül, de még nem vesztett a csatában,

'gyere' - szólsz hozzá és ő jön, átöleled, puha takarót terítesz rája,

így viszed őt biztonságos helyre a ködös homályban.

És bár félsz, tudod, most nagy szüksége van Rád,

takaróba burkolod lelkét, tudod, most erre vágyik,

hogy elhagyja az erdő, az ág deres magányát,

melegbe burkolózva elmondhassa imáját.

Őzike lábnyom az erdei sárban,

eltűnő lélek az őszi ködös félhomályban,

Leplezetlen Magány az ágon ülve,

hideg didergésbe merülve,

'gyere, gyere velem, kérlek, bízz bennem,'

és akkor a rejtély megadta magát,

szél libbentette aranyos fürtös haját,

és csak mentek együtt, az erdőbe bentebb,

újabb lábnyomok tűntek el,

és újabb levetett ruhák és Leplezetlen Lelkek,

fán didergő, szótlan adóztak a csendnek,

mert mi szó volt, elszállt, durrogó kapcsolat,

félsz a szótól, bántod a másikat,

inkább elhallgatsz és leveted ruháid,

Leplezetlen Lelkek, tartsátok meg az Erdő Csodáit!