Amikor eljön az éjszaka és a sötétség leszáll,

amikor csend borul  a szobára és a könyv vár,

sorai között szavak, hangok bukkannak fel,

fejedben zúgnak végig és szemed könnyek hagyják el,

majd egyre erősebb, erősebb, tombolsz ott belül,

a fotelnak vágsz dolgokat, visszapattognak rendületlenül,

belül lelked mint tűz izzása ég bele az éjszakába,

tűzzel lobogsz bele lelked sűrű mámorába,

a sorok már összefolynak a könyvben,

szaggatnád őket darabokra dühödben,

írni kezdesz, szavakba foglalod magad,

közben a könnyek áradata apad,

fejedben a hangok leállnak,csillapszik a roham,

a könyv oldalain a betűk újra kapcsolódnak a sorban,

a Hold figyel s minden újra csendesül,

test és lélek izzasztó álomba merül.

Érj hozzám, mint langyos nyári zápor,

érj hozzám úgy, hogy sohase fájjon,

érj hozzám és sejtjeim megremegnek,

elraktározott régi emlékeket pergetnek,

érj hozzám, szükségem is van Rád,

de vigyázz rám, mert néha máig is fáj,

érj hozzám úgy , mintha angyal lennél,

úgy érj hozzám, mintha bennem biztonságot teremtenél,

tedd ezt szeretettel, az ölelés oly távoli, ismeretlen érzés,

könnyeim záporoznak néha ez nem kérdés,

könnyeim folynak, ha fáj a fájdalom,

s akkor is, ha a szeretet az oltalom,

hiszen olyan új, ismeretlen, megfoghatatlan érzés,

érints meg úgy, hogy a bizalom bennem többé ne legyen kérdés.

Kérlek, ne haragudj rám, ha mindez nehéz nekem,

sokszor már teljesen érzéstelen vagyok és szenvtelen,

és mindebben, hidd el, nagyon rossz lennem.

Kérlek maradj, s egy nap a kocka fala megtör,

és akkor lenne nagy öröm.

Kérlek, maradj velem, ne hagyj egyedül,

tudom, lelkem hol süllyed, hol repül,

értsd meg hullámaim, s ha így is képes vagy maradni, maradj,

ha nem, nem baj, maradnak a falak,

én várok, várlak, hogy akár véletlen hozzám érj,

egy bizalom-pillanatra a szívem újra él,

tudd, mindez ingatag, szótlan, néma a lélek,

érj hozzám olyan varázzsal, hogy többé ne féljek!

Mikor eljön az este, és átlépsz az álom-rengetegbe,

útra indulsz, hosszúra, álmokat keresve.

Ekkor álmomban veled találkozom,

beszélgetek, szabadon és most nem szorongok,

elmondok neked dolgokat, elismerésedre vágyom,

de tudom, jól tudom, ez csak itt egy álom.

Külsőmet kritizáló szavaid fülemben csengenek,

bármikor, ha látlak, szerencsétlenkedek,

a bőrömben nem érzem jól magam,

mint valami szégyenfolt, sötétes-szürkés, rajtam van,

a valóság fájdalmas, kábító éjszakára vágyok,

az éjjel közepén elfognak az álmok,

melyben te játszod a főszerepet és már nem kiáltok,

nem hallja senki, hozzád beszélek és jó szóra vágyok,

de azt hiszem, te továbbra se hallod, mit mondok,

álmomban elterítenek különféle foltok,

tán bélyegek, elhangzott szavak és csak állok ott,

beszélek hozzád, biztató szavaidra vágyom,

de sajnos jól tudom, ez csak itt egy álom!  

Mikor üres a felület és fáradt vagy szólni,

fáradt vagy érzéseid szavakba róni,

mikor lemegy a Nap és eljön az éjszaka,

csak aludni vágysz s reggel újra itt a nagy csata,

mert már fáradt vagy, mérhetetlenül fáradt a napokhoz,

néha azt kívánod bár valaki finoman hozzáérne a karodhoz,

bár ne lenne minden annyira szótlan és érzéstelenül néma,

néha ahogy az emberek rád néznek, abban is ott a jól ismert séma,

mintha valami nem lenne oké veled és benned,

csak menekülnél, de az embereket magad mögött érzed, egyre kergetnek,

a tekintetek amik végigsiklanak rajtad,

idegenségükben ütköznek a faladnak,

mert a világ olyan idegen, s az emberek olyan idegenül néznek,

nem értik mi benned zajlik, s lehet ha beszélsz, hirtelen megijednek, félnek,

és akkor mi megvolt, egy röpke pillanat alatt újra elillan,

eltűnik, elmosódik, és már ugyanúgy fel soha nem villan,

mikor könnyeid potyognak és tán érzel magadon szemeket,

zavaró, menekülsz, szíved oly reszketeg,

de akármennyire is titkolni akarsz a világ elől mindent,

nem tudsz, és arcodon lágy szellő int meg,

belül hamvaid pora elszáll a lélek végtelenségében,

leszáll, süllyed, majd elnyugszik a hullámzó sötét tenger mélyében.

Drágám,

Ez az év kemény volt. Láttalak, ahogy a szíved darabokra törött, és nem számolom, hányszor érezhetted magad legyőzve. Igazság szerint, ezek az érzések újra és újra fel fognak bukkanni az életedben. Nem tudhatod, hány hosszú órán keresztül voltam ébren és aggódtam érted, hogy lehet most a szíved, hiszen már ilyen fiatalon annyi mindent átélt.

Kicsim, te pontosan olyan vagy mint én, és részben ezért is aggódok annyira. Mindketten introvertáltak vagyunk - nem félénkek- introvertáltak. Introvertáltnak lenni egy extrovertált világban kemény, különösen mikor mindent megadnál azért, hogy valaki olyan lehess, aki problémák nélkül lebeg a társasági helyzetek, csoportok között. A többiek nem értik az olyanokat, mint te meg én. Ránéznek egy introvertáltra és eldöntik, hogy bunkók vagyunk , és furcsák egyszerűen csak azért mert nem tudunk néha beszélgetni. Nem tudunk elég  gyorsan rátalálni a szavainkra, hogy ráfeküdhessünk egy kisebb beszélgetés hullámaira. Őszintén szólva, az emberek kimerítenek minket - kifejezetten az extrovertáltak. Hogyan tud valaki órákon át pofázni olyan dolgokról, amik valójában oly aprók ebben a nagy és összetett világban?

Az ezzel kapcsolatos problémát már megtapasztaltad. Az emberek beszélgetés útján kapcsolódnak. Emberi tapasztalatainkban mindenhol ott van a kommunikáció. Így az extrovertáltakra fognak felfigyelni. Sokkal hangosabbak és a pofánkba mászósabbak mint amit mi bármikor álmodni is tudnánk magunkról.  Folyamatosan arra vágynak, hogy emberek vegyék őket körbe - az emberek adják nekik az energiát. Ezért is vonzódnak egymáshoz energiáikkal. Így képződnek társaságok, csoportok, iskolai közösségek - és az olyanokat mint mi kihagyják, kitaszítják, figyelmen kívül hagyják.

Az introvertáltak a világ gondolkodói, mindent megfigyelnek és analizálnak maguk körül. Vigaszt találunk a zúgó szél hallgatásában, ahogy azért küzd megtalálja útját a zuhogó esőben. Észrevesszük a vanília és a karamell finom illatát mely tökéletesen szemben áll a kávé babok erőteljes illatával. Békésen figyeljük, ahogy az előadó gesztikulál miközben beszél, észrevesszük idegességét a légzésének változásában, ahogy megpróbálja elkápráztatni közönségét. Olvasunk a versek sorai között és érezzük egy barát szavait miközben azt is tudjuk, hogy megszakad a szíve. 

Talán nem találjuk meg helyünket egy nagyobb csoportosulásban, de a legjobb barátja lehetünk a másiknak - feltéve ha az akarja. 

Édesem, minden nap látom, mennyire vágyod, hogy mindent megtegyél, amit a világ kínál, és miközben ezt teszed, mindenkinek a kedvére tegyél. Minden, amivel próbálkozol, mindened ennek áldozod fel, és jól csinálod. A legcsodálatosabb dolog veled kapcsolatban az, hogy megvan az a nyugtalanító képességed hogy magadba szívj mindent, és aprólékosan dolgozz rajta amíg a szenvedélyed tárgyát nem tökéletesítetted.

Viszont tudod, azok, akik tényleg látnak téged, látják benned a szomorúságot is. Te is szeretnéd, hogy legalább úgy észrevegyenek, mint a többieket. A barátok és a tanárok már rég feladták, évről évre, mert úgy gondolják, már téged is észrevesznek, vagy csak elvakítja őket a csoportban működő  szórakozni járkálós személyiség és elnéznek a csendes viselkedésed mellett.

Évről évre, mindig láttam, hogy történik ez meg. De, Édesem, egy nap meg fog történni. Biztosan tudom.

Szóval sose add fel, próbálkozz, kísérletezz a hegyek mozgatásával. Ne félj kockázatokat vállalni. Ne engedd, hogy az extrovertált világ energiái kalickába zárjanak.

Arra születtél, hogy megváltoztasd ezt a világot.