Egy nap mély álmomból arra keltem

a szobám üres, hangtalan kietlen,

ijesztő volt, álmodtam vagy ébren voltam,

ki tudja, csak a képekkel sodródtam,

képek csapódtak arcomba, üres, sivár szoba,

hol vagyok? - kérdeztem összezavarodva, 

és akkor megláttam, a falfelületek tükrösek voltak,

a tükrökön a mennyezetről lefele vércseppek folytak,

szívemhez kaptam, lélegzetem elakadt,

dörömbölni kezdtem, zihálva csapkodtam a falakat,

de ezek a falak, nem törtek, vastag tükrök lehettek,

csak forogtam és forogtam, mindenhol a képeim repkedtek,

odaszaladtam egyikhez-másikhoz, ujjammal megkóstoltam a lefolyó dolgot,

vörös volt, vér volt, fémes íze lelkemben pánikig torkollott,

se ablak, se ajtó csak ütöttem a falat, valaki mentsen ki,

ordíthattam, de nem hallott már végképp senki.

Hogy honnan folyt a vér, ki tudja,

felülről szivárgott be az odúmba.

Valahol rés keletkezhetett! - gondolkodtam bátran,

figyeltem a plafont, az oldalsó üvegeket, de mindenhol magamat láttam,

és ebben az őrületben csak ordítottam, ordítottam, valaki segítsen,

de itt már szinte vége volt, nem tudott bejönni senki sem.

Csak forogtam a tükörszoba kellős közepén,

tudtam, őrületbe fordulok én, s tán itt ér el a végzet,

de már többé attól se félek.

A vér csak szivárgott, csöpögött le a szobában,

tükörképem összemosódott a véres pacákkal,

és akkor csak ültem a tükörképemnek dőlve,

fáradtan ültem le a földre,

és akkor valami átnyúlt az üvegen és megragadott,

átrántott és zuhantam egy nagyot.

Szívem vadul kalapált, köröttem ördögök és lángok,

tüzes, fura lények, riasztó furcsaságok,

akkor rájöttem, a pokolban járok.

(....)

s hogy vajon a tükörszobában mi történt?

Az már nem én voltam, vér folyt mindenhonnan,

mert álmomban belevágtam a tükörbe,

s egy éjszaka alatt elvéreztem örökre.

Így fogadott reggel újra a szoba,

tükörfelületű, őrült s már nem lélegzek soha,

mire soraim végére érek, elakad a lélegzet,

mert tudom, többé nem fizikai testben létezek.