Jöttem végig a városon éppen,

a fűszálak sokasága végighullámzott a viharos szélben,

egyszer, valaha valamikor nagyon régen,

tán még megcsillant a napfény is az égen.

Álltam a tömegben, felettem sötét fellegek,

álltam a viharzó szélben reszketeg,

egyre vágytam csak, csukni a szemem,

a világ csak forgott körülöttem.

Kocsik cikáztak, lámpái élesen villogtak szemembe,

idős nénik trécseltek, egyre hangosabban csevegve,

és vártam. vártam a busz, mikor jön végre,

szemem csukva, elnyomva és félve.

A buszon rengeteg ember gyűlt össze,

trécseltek, beszélgettek kisebb körökben,

készen voltam már hogy leszállhassak végre,

felnéztem a felettem zúgó sötét égre.

A szélvihar tombolt, autók, emberek cikáztak,

hangok, zajok innen-onnan felém irányokra kaptak,

egyre vágytam, benn legyek valahol biztonságos térben,

a szél, a Világ Zűrzavarossága tomboljon, de nélkülem.