Egy bonyolult, érzelmileg sérült harcos szeretetéhez hihetetlen erőre és rendkívüli bátorságra van szükség.

Az, hogy szeretetet tölts egy  megrepedt, és a múlt traumái által a viharban szilánkokra tört kagylóba egyszerűen minden olyan lelki kapcsolatot felülmúl, amiben ezelőtt részed volt... 

Amikor valaki magában mélyen évek feldolgozatlan sebeit és fájdalmait rejtegeti, nem fogja olyan könnyen átengedni és magába engedni a szeretetet, hogy az a szívéig érjen és körbelengje anélkül, hogy meg ne vívná magában a kemény harcot. Végső határaink pereméig fog minket kitolni és közben minden határvonalat le fog rombolni, amit felállítottunk, mi könyörtelenül szeretjük továbbra is, remélve, hogy a mi finom melegségünk majd megolvaszthatja a szúró, jéghideg szívét. 

Ez az érzékeny harcos, akihez vonzódni kezdesz valójában nem szeretne a maga kalitkájába zártan, a múltjához, a történetéhez láncolva, óvatosan és zártan létezni, de azt se akarja, hogy a saját egója uralja. Nem szeretne az attól való félelemben élni, hogy újra megnyissa üres, rosszkedvű, bánatos szívét, szabad beáramlást engedve az érzelmeknek.

A szeretetnek ezen törékeny, a háborúban megsebesült, szent  katonája azt kívánja, bár ténylegesen sebezhető lehetne és megmutathatná az idők folyamán sérült lelke legmocskosabb, legmélyebb és legsötétebb részeit. Bár rettegnek attól, hogy félelmedben elrohansz, elutasítva a szenvedésüket, érzelmi kitöréseiket és a belső démonaikat, úgy ahogy már nem egy másikat megrettentettek így már előtted is.

Mélyreható szereteted erejétől és intenzitásától is ledermedhetnek a félelemben és úgy fogják érezni, menekülniük kell és fel kell hagyniuk azzal, amit megkísérelsz velük megosztani , hogy próbálják végre elengedni a belső gyötrelmük általi nyomást, amit ők maguk építettek fel, így ha elengedik szabadon áramolhat kifele, kivérzik és jobb lesz.

Van valami igazán gyönyörű abban, amikor megnyerünk és lenyűgözünk egy harcost, aki sérült, az érzelmi villámcsapások által szilánkokra tört és még csak épphogy kísérletezik a szeretettel.

Arra való tekintet nélkül, hogy épp őket szeretve sokszor úgy érzed magad, mint egy "ezermester" vagy egy "javító" , a  a valóság mégis az,  hogy a szeretet benned végtelen, hogy adjad és nem tudod lehalkítani azt a belső suttogást, ami arra figyelmeztet, hogy annak a belül darabokra tört másiknak, akihez vonzódsz, szüksége van rá és megérdemli, hogy érezze. 

Ha feltétel nélkül és végtelenül szereted ennek a misztikus kis teremtménynek összehorzsolt és bánatos szívét, ott lesz benned a késztetés, hogy megadd magad ennek az érzésnek.

Türelemre, rugalmasságra és megértésre lesz szükséged, hiszen nem az számít, hogy mit kapsz vissza, hiszen a történet ahogy az égben meg lett írva, fordulatokat vehet és tovább kanyaroghat,  kihajítva téged a középpontból, ott hagyva téged miközben minden egyes nyugtató érintést és törődést megkérdőjelezel.

Az emberek majd mindent kifogásolnak, figyelmeztetni fognak és elmondják majd, hogy hagyd egyedül ezt a távoli, megtört lelket - és ehelyett szereteted add egy olyan valakinek, aki felé mindez biztonságos és aki kész rá, hogy fogadja - bár nagyon jól tudod, hogy szerelem és háború kettősségében nem lehet mindig minden korrekt és egyenlő.

A szív azt akarja, amit a szív akar - és néha a szerelem és a szenvedély akkora, hogy nehéz benn tartani és esetleg bántani fogod a másikat. Viszont jól tudod, hogy ez a keserédes harcos szinte sóvárog a szeretetért és lángoló szíved nem képes megdermedni, elhomályosulni és ott hagyni őt.

Megvan a képesség benned, hogy meglásd benne az istenit és lerombolod nyomasztó, tornyosuló, acélozott falait, amelyek az elkülönülést erősítik.

Lelke ősi romjai közé belélegzed az életet, rideg falai közé olyan melegséget  csempészel, ami nem sok helyen található meg. Tehát, Drága, továbbra is szeresd őt úgy, ahogy éppen neki megfelelő.

A kaotikus, bonyolult rendetlenség tán feszíteni fog belül - és néha úgy érezheted, nem megy tovább, azon elmélkedve, vajon miért barangolsz ebben az árnyékos, homályos, veszélyes labirintusban, de már régen megtanultad, hogy a szeretet legtisztább formája lenyűgöző és elpusztíthatatlan. Lemond az ítélkezésről, nem azért ad, hogy kapjon, és nem is törekszik tökéletességre.

Minden harcos megremeg és zuhan időnként de ez a nagyszerű, kivel egymásba fonódtatok, egyszerűen csak fáradt és gyenge most.  A legsötétebb éjszakákon élénk rémálmok edzették, navigálva azon a hosszú és viharos úton, ami hozzád vezetett. Lágyan vond be őt gyógyító, átalakító szereteted szentségével.

Egy életen át vártál, hogy megérkezzen - és bár a harcos szemében a fény elhomályosul és halványan pislákol, a szíved álmatlanul várja a hajnalt, de hűen kitartasz mellette, összeöltöd és összeragasztgatod szíve fájdalmas sebeit,  míg ő átmenetileg  pihen a gyógyulás forgószelében.